Nagyvilág

Uniós megállapodás a Líbiát sújtó szankciókról

Megállapodás született az uniós tagállamok között a Líbia ellen hozandó szankciók tartalmáról - közölte pénteken az MTI-vel neve mellőzését kérő EU-forrás.

Eszerint a szakértői szintű konzultációkon megegyeztek abban, hogy fegyverszállítási embargót mondanak ki Líbiára, valamint vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással sújtják a Kadhafi család tagjait. A szankciók bevezetésének időpontjáról és módjáról azonban egyelőre nem született megállapodás – tette hozzá az említett forrás.

Korábban hírül adtuk, hohgy Európai Unió (EU) országai egyéb szankciók mellett repülési tilalom bevezetését fontolgatták Líbia ellen, az ellenzéki tüntetések elleni erőszak miatt – közölték európai diplomaták pénteken. Az unió külügyi főképviselője Gödöllőn, az uniós védelmi miniszterek tanácskozásán ugyanakkor kizárta egy esetleges katonai közbelépés lehetőségét.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) pénteken ül össze, hogy rendkívüli ülésen tárgyaljon a líbiai krízisről, miközben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Líbia kizárást fontolgatja.”Itt az ideje elgondolkodni visszatartó erejű intézkedések bevezetésén, hogy minél nagyobb nyomás nehezedjen Líbiára” – közölte Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője, az EU védelmi miniszterinek gödöllői tanácskozásán.

Az AFP francia hírügynökség európai diplomatáktól úgy értesült, hogy az EU tagállamai már készülnek arra, hogy betartassák a Líbia légterére bevezetett repülési tilalmat. A diplomaták ugyanakkor közölték, hogy ehhez mindenféleképpen szükséges lesz az ENSZ BT határozata.

Az ENSZ BT pénteken fog tárgyalni a líbiai krízisről. Nagy-Britannia és Franciaország fegyvereladási embargót és egyéb erős szankciókat vezetne be Líbiai ellen. Párizs azt is el szeretné érni, hogy a líbiai vezetés tagjait emberiesség elleni bűncselekmények miatt nemzetközi törvényszék elé állítanák. Az AFP francia hírügynökség ENSZ-diplomatáktól úgy értesült, hogy a BT “minden lehetőséget vizsgálni fog”. Szakértők szerint azonban nem valószínű, hogy pénteken megegyezés születik a szankciókról.

Közben Genfben összeült az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa. A líbiai helyzet miatt összehívott rendkívüli ülés elején Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa “a nemzetközi jog arcátlan megsértéseként” jellemezte a békés tüntetők ellen alkalmazott erőszakot, amely “riasztóan erősödik”: Pillay közölte, hogy akár több ezer halottja és sebesültje lehet a tüntetéseknek, és az erőszak visszaszorítására szólította fel Moamer Kadafi líbiai vezetőt.

A genfi tanácskozáson várhatóan Líbia felfüggesztését fogják javasolni az Emberi Jogi Tanácsból. Líbiát 2010 májusában szavazták be a Tanácsba. Felfüggesztéséhez a 192 tagú Közgyűlés kétharmadának támogatása szükséges.

Hende Csaba honvédelmi miniszter – aki sajtóértekezleten összegezte a védelmi miniszterek találkozójának péntek délelőtti ülésén történteket – közvetve szintén utalt arra, hogy napirenden szerepel a Líbia elleni fegyverembargó, az utazási korlátozások, valamint a líbiai számlák befagyasztása is. Megismételte ugyanakkor, hogy az ENSZ felhatalmazása nélkül “drasztikus szankciókat, kemény lépéseket” aligha lehet hozni.

Hende Csaba egyetértett Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral abban, hogy Líbiával kapcsolatban mind az atlanti szövetség, mind az Európai Unió óriási kihívás előtt áll.

Franciaország nem tartja szükségesnek, hogy a NATO tanácsa rendkívüli ülést tartson a líbiai helyzet megvitatására – jelentette ki pénteken Bernard Valero francia külügyi szóvivő.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár délelőtt Gödöllőn jelezte, hogy rendkívüli ülésre hívta össze péntekre az észak-atlanti szövetség legfelsőbb döntéshozó szervét. “A NATO-főtitkár hatáskörébe tartozik egy ülés összehívásáról döntést hozni. Franciaország viszont, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult, nem látja szükségesnek, hogy a NATO tanácsa is ülésezzen Líbiáról” – reagált Párizsban a francia diplomácia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik