Nagyvilág

Jemen: tömegtüntetések a kormány ellen és mellett

A jemeni elnök ellen és mellett is tartottak összesen több tízezer embert megmozgató tömegfelvonulást a főváros két pontján.

Ali Abdullah Száleh jemeni elnök ellenzéke a Szanaai Egyetem előtt tartott tüntetésen hasonló jelszavakat skandált, mint amelyeket az egyiptomi és tunéziai felkelés óta az egész arab világban hallani: “A nép a rezsim bukását követeli”. A megmozdulás részvevői pénzgyűjtő aukciót is tartottak, s egy gépkocsiért és egy óráért mintegy 3000 dollárnak megfelelő összeget szereztek

Ugyanakkor mintegy négy kilométerrel távolabb az elnökhöz lojális tömeg is felvonult. “Szívünkbe zárjuk az egység megteremtőjét. Nem hagyjuk magára” – hangzott az ottani jelszó.

Ádenben, a nagy kikötővárosban több mint tízezer ember vonult az utcára, s követelte Száleh uralmának végét. A rendőrök éles lőszerrel lőtték a tüntetőket, akik közül egy meghalt, s huszonkettő megsebesült.

A Szanaatól 200 kilométerre délre lévő Taizban is mintegy tízezren vettek részt egy kormányellenes megmozduláson. Az elnökellenes országos tiltakozások kilenc napjának eddigi mérlege 17 halott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik