Nagyvilág

Líbia a polgárháború szélén

Líbia a polgárháború szélére sodródott és egy nemzetközi összeesküvés célkeresztjébe került - jelentette ki televíziós beszédében hétfőre virradóra Szaif al-Iszlam Kadhafi, a líbiai vezető, Moammer Kadhafi második legidősebb fia.

Elismerte, hogy sok líbiai városban erőszakcselekmények zajlottak, amelyeket azonban a Líbia egységének lerombolását és egy iszlamista köztársaság létrehozását célul kitűző elemek provokáltak ki. Utalt arra is, hogy a Bengáziban és más kelet-líbiai városokban a felkelők a hadsereg fegyvereihez jutottak, és több tízezren áramlanak Tripoli felé.

Szaif al-Iszlam Kadhafi ugyanakkor hangoztatta, hogy a hadsereg apja mögött áll, és Moammer Kadhafi irányítja a csatát Tripoliban. “Győzni fogunk, leszámolunk a zendülőkkel” – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a hadseregnek most különösen jelentős szerepe van a biztonság megteremtésében, mert Líbia egysége és stabilitása a tét.

Kijelentette, hogy a halálos áldozatok számát a külföldi média eltúlozta. Szaif al-Iszlam Kadhafi többször is 84 halálos áldozatot emlegetett. Időközben a Human Rights Watch emberjogvédő szervezet már 233-ra tette líbiai erőszakcselekményekben meghalt emberek számát.
Elismerte ugyanakkor, hogy a hadsereg és a rendőrség követett el hibákat. Nem voltak felkészülve arra, hogy feldühödött emberekkel szálljanak szembe.

Televíziós beszédében bejelentette: hétfőn összehívják az Általános Népi
Kongresszust, vagyis a parlamentet. Az ülésén reformok
megvalósításáról, valamint egy alkotmány-előkészítő bizottság
létrehozásáról lesz szó. “Líbia válaszúthoz érkezett: vagy megegyezünk még ma a reformokról, vagy nem 84 halálos áldozatot, hanem több ezer embert fogunk siratni, és egész Líbiában patakokban folyik majd a vér” – mondta az ifjabbik Kadhafi.

Közölte, hogy egyetértett és megértette a politikai szervezetek, a szakszervezetek és a jogászok által világosan megfogalmazott követeléseket. Ezek nem jelentenek problémát. Megértjük és elfogadjuk véleményüket – mondta. A 37 éves Szaif al-Iszlam Kadhafiról sokan azt tartják, hogy ő az egyetlen személyiség, aki képes lehet komoly változást véghezvinni az észak-afrikai országban.

Mintegy 40 perces beszéde után – az AFP francia hírügynökség egyik tudósítójának jelentése szerint – Tripoli központjából és más városnegyedekből is heves lövöldözés zaja hallatszott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik