Muammar Khadafi elnök a modern történelem eddig leghosszabb uralkodó, még tisztségben lévő államfője, aki nem monarchaként örökölte meg országa vezetését. Az ifjú katonatiszt 1969. szeptember 1-én tisztek egy csoportjával döntötte meg a líbiai király hatalmát. Inspirációja Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnöktől eredt, a pánarab nacionalizmus atyjától. Nem rendelkezik külön tisztséggel, hatalomra kerülésekor is mindössze „ünnepélyes ezredessé léptetését” fogadta el.
Khadafit Ronald Reagen elnök nevezete el a „Közel-Kelet fenegyerekének”, miután 1986-ban egy nyugat-berlini éjszakai bárban végrehajtott robbantásos merénylettel kapcsolatban merült fel Líbia felelőssége. A rezsim felelőssége azóta is több tucat terrormerénylettel kapcsolatban került szóba. Khadafi hatalomra kerülésétől kezdve a pánarab nacionalizmus elkötelezett híve volt. Miután Nasszer egyiptomi elnök meghalt, megpróbálta továbbvinni az arab egység megteremtésének programját, ám a térség vezetői nem vették komolyan. Próbálkozott az egységes Afrika megteremtésével is, önmagát az afrikai királyok királyának kiáltotta ki.
Khadafi Berslusconival – Fotó: MTI / EPA (galéria)
A magát csak „ezredesnek” nevező diktátor nem sokkal hatalomra kerülése után szembekerült a nyugati hatalmakkal és a terrorizmus egyik legjelentősebb támogatójává vált. A líbiai rezsimhez köthető többek között az 1988-ban a Pan Am járata ellen végrehajtott bombatámadás, mely 270 életet követelt (köztük egy váci magyar családét is), valamint kiemelkedő szerepe volt az Európában működő terrorszervezetek finanszírozásában is. Líbia mindemellett nukleáris programot is folytatott, melyet csak a 2003-as külpolitikai irányváltás idején rekesztett be.
Khadafi önmagában is botrányhős a régióban. Életéről számtalan könyv született, 2005-ben Látomásom címmel tollba mondta pályafutását és vázolta ideológiáját egy interjú-könyv formájában. Legendás személyes testőrsége, a 40 személyes Amazon Gárda kizárólag szűz nőkből áll. Az „ezredes” bármerre jár nagyvilágban, egy beduin sátorral jelenik meg. Így történt ez 2009-ben az ENSZ New York-i közgyűlésén is, ahol éles ellenérzéseket váltott ki a diktátor megjelenése. A közgyűlésen tartott beszédében a Biztonsági Tanácsot a “Terror Tanácsának” nevezte.
Az Egyesült Államok többször bombázott líbiai célpontokat a 80-as években a terrortámadásokra válaszul, továbbá számos szankció sújtotta az arab országot. A fordulat a 90-es évek végén következett be, amikor Khadafi felismerve a Nyugattal kötött kompromisszumokban rejlő előnyöket, hajlandó volt kiadni a Locerkbie-merénylet gyanúsítottjait Nagy-Britanniának. 2003-ban pedig bejelentette a líbiai nukleáris program teljes leállítását és hivatalosan is vállalta a felelősséget a Lockerbie-merényletért.
A 2,7 milliárd dolláros kártérítés 40 százalékát rögtön kifizették az áldozatok hozzátartozóinak (4 magyar áldozata is volt a merényletnek), másik 40 százalékot az országot sújtó szankciók eltörlése után, a fennmaradó 20%-ot végül nem fizette ki, mert az USA nem volt hajlandó levenni Líbiát a terrorizmust finanszírozó országokat számon tartó listájáról. Erre csak 2006 májusában került sor.
A líbiai diktátor a mostani zavargások elől nem nagyon menekülhet, sorsával országában kell szembenéznie, mert nagy valószínűség szerint egyszerűen nem lenne állam, mely befogadná. Az ebben kérdésben meglehetősen rugalmas Szaúd-Arábiával akkor rúgta össze a port, amikor a „Sakál” fedőnevű terroristától szaúdi miniszterek meggyilkolását rendelte meg. Carlos a Sakál végrehajtott egy támadást az OPEC 1975-ös ülésén, de szaúdi miniszterek helyett éppen a megrendelő Líbia egyik képviselőjét sikerült lepuffantania több másik áldozat mellett. A szaúdiakat végül egy szerénytelen váltságdíj ellenében szabadon engedte. Szóba jöhetne még néhány másik arab állam, de Khadafi viselkedésével a legtöbb térségbeli rezsim ellenszenvét kiváltotta.
