Nagyvilág

Erőszakos tömegoszlatások több arab államban

Az algériai és a jemeni fővárosban is rendszerellenes tüntetések voltak. A biztonsági erők mindkét helyen erőszakkal oszlatták az ellenzékieket.

Az algíri nem engedélyezett demonstráció kiindulópontjánál, a belvárosban, több ezer rohamrendőr állta útját a tiltakozóknak, akik demokratikus változást követeltek, valamint az 1999 óta hatalmon lévő tekintélyelvű elnök, Abdel-Azíz Buteflika lemondását. A tüntetők végig akartak vonulni a belvároson, de hírügynökségi beszámolók szerint minden tüntetőre legalább három rendőr jutott, ezért a tiltakozó menet kudarcra volt ítélve. A rendőrök lezárták a fővárosba vezető utakat is, úttorlaszokat állítottak fel, hogy a buszokkal érkező tüntetők ne tudjanak eljutni Algírba.

Egy emberi jogi aktivista közölte, hogy a rendőrök több száz embert vettek őrizetbe, s vannak közöttük nők és külföldi újságírók is. Egyes hírek szerint ellenzéki politikusokat is előállítottak.

A jemeni fővárosban, Szanaában is több ezren tüntettek, követelve Ali Abdullah Szaleh államfő azonnali lemondását. A tüntetők – jobbára diákok – a szanaai egyetemnél gyülekeztek. Már több ezren voltak, amikor elindultak az egyiptomi nagykövetséghez, de a rendőrök útjukat állták és gumibotokkal kergették szét őket. Egyes hírek szerint késekkel és botokkal felfegyverzett Szaleh-pártiak is nekirontottak a diákoknak. Szemtanúk szerint a csetepatéban ketten megsérültek.

Ali Abdullah Szaleh is több évtizede van már hatalmon. Az egyiptomi eseményeket látván nemrégiben bejelentette, hogy nem indul a két év múlva esedékes elnökválasztáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik