Nagyvilág

Kiújultak a harcok Dél-Szudánban

Legkevesebb 16 ember meghalt Dél-Szudánban, miután szerdán összecsapások törtek ki a hadsereg és a lázadók között, dacára annak, hogy január elején állandó tűzszünetet kötöttek egymással a felek.

Dzsonglei államban felkelők megtámadták a – korábban lázadó, jelenleg már az önállósuló Dél-Szudán hadseregét irányító – Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) egyik bázisát. A déli kormányt támogató fegyveres erőknek végül sikerült úrrá lenni a helyzeten.

“Ez a tűzszüneti egyezmény megsértése” – hangsúlyozta Philip Aguer, az SPLA szóvivője. “Nem elég, hogy rátámadtak az SPLA egyik bázisára, még aknákat is elhelyeztek” – tette hozzá Aguer. A szóvivő közölte: eddig úgy tudni, hogy a harcokban négy katona és 12 felkelő vesztette életét.

Az erőszak néhány nappal azután kezdődött, hogy a függetlenségi népszavazás hivatalos végeredménye megerősítette: a régió lesz Afrika legfiatalabb állama. A referendumot a 2005-ben aláírt, az északi és déli országrész között zajló polgárháborút lezáró békemegállapodás értelmében tartották meg. Az évtizedeken át tartó véres háború alatt a déli milíciák között is rendszeres harcok dúltak, s félő, hogy a Dél-Szudán hivatalos – július 9-én esedékes – függetlenedéséhez szükséges előkészületek közepette újra felszínre kerülnek a milíciák közötti ellentétek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik