Nagyvilág

Feldühítette az egyiptomi ellenzéket az alelnök

Egyiptomi ellenzéki csoportok felbőszülten reagáltak Omar Szuleimán ultimátumára, miszerint a tüntetőknek két lehetőségük van: a párbeszéd vagy a puccs.

Az Associated Press hírügynökség értesülése szerint Ayman Nour és egyéb ellenzéki vezetők szerdán úgy fogalmaztak: az alelnök szavai veszélyes fenyegetést rejtenek.

Eközben a Hoszni Mubarak lemondását követelő tömeg a 16. napon is megtöltötte a kairói Tahrir (Szabadság) teret, a megmozdulásokat pedig a Google cégbirodalom fiatal közel-keleti vezetője, Wael Ghonim szervezi. A demonstrálók közül nagyjából ezren az egyiptomi parlament elé vonultak, követelve a törvényhozás azonnali feloszlatását. Közölték: addig kempingeznek az épület előtt, amíg a képviselők le nem mondanak. Az épületet a hadsereg egységei vették körbe.

Omar Szuleimán alelnök kedd este egyiptomi lapfőszerkesztőkkel tartott találkozóján leszögezte: a tüntetések “nem viselhetőek el a végtelenségig”. Szuleimán arra is rámutatott, hogy szó sem lehet Mubarak elnök távozásáról, ha pedig nem párbeszéddel történik a hatalomváltás, akkor erőszakosan, ami viszont kiszámíthatatlan és irracionális fordulatokat hozhat. Oszama Szaraya főszerkesztő, a találkozó egyik szervezője úgy fogalmazott: Szuleimán nem csupán katonai puccsra célzott, hanem iszlamista csoportok általi hatalomátvételre is.

Egy iszlamista Egyiptom kockázata, amitől jelenleg tart a nyugati világ, “nem létezik” – mondta szerdán Amr Músza, az Arab Liga főtitkára a Le Monde című napilap internetes oldalán megjelent interjúban. A volt egyiptomi külügyminiszter szerint a hazájában kezdődött “forradalom” nem fog gyengülni.

Az egyiptomi bevándorlási szervek azt az utasítást kapták, hogy nem engedhetnek be palesztinokat az észak-afrikai ország területére – közölte szerdán egy névtelenséget kérő illetékes a francia hírügynökséggel.

Mint mondta, az utasításnak megfelelően a kairói repülőtérről már vissza is fordítottak 12 palesztint azokba az országokba, ahonnan érkeztek. Egy repülőtéri forrás szerint a légitársaságokat figyelmeztették, hogy ne szállítsanak palesztinokat Egyiptomba. A kairói palesztin nagykövetség egyik vezetője megerősítette a belépési tilalmat, de jelezte: átmeneti intézkedésről van szó, amely nem vonatkozik az Egyiptomban élő, illetve az oda házasodott palesztinokra.

AJÁNLOTT LINKEK:

Iszlamisták kerülhetnek hataomra Észak-Afrikában (Kitekitő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik