Nagyvilág

Reformokat követelnek Szaúd-Arábiában is

Az egyiptomi kormányellenes tüntetések mintájára Szaúd-Arábiában is a Facebook közösségi oldalon keresztül követeli több ezer szaúdi a politikai, szociális és gazdasági reformokat.

Az AFP hírügynökség beszámolója szerint „A nép a rezsim megreformálását követeli” néven létrehozott csoport tagjai az alkotmányos monarchia bevezetését, átláthatóságot, törvényhozási választásokat, szabad és független bíróságot, korrupció-ellenes intézkedéseket, illetve az emberi jogok, valamint a nők jogainak tiszteletben tartását követelik.

Az eddig kétezer tagot számláló szerveződés mindemellett a jövedelem egyenlő elosztását, illetve a munkanélküliség problémájának megoldását is számon kérik az olajban gazdag monarchia vezetőin.

Abdullah szaúdi király korábban elítélte az egyiptomi tüntetéseket, és támogatásáról biztosította Hoszni Mubarak egyiptomi államfőt, Sheik Abdulaziz bin Abdullah al-Sheik nagymufti pedig azt állította, a demonstrációk célja „az iszlám világ szétszakítása”.

Az olyan közösségi oldalak, mint a Twitter vagy a Facebook nagy szerepet játszottak az arab tüntetési hullám elindításában, a tunéziai, illetve az egyiptomi demonstrációk egy jelentős részét ezeken az oldalakon szervezték. A Facebook rendkívüli népszerűségnek örvend az arab világban, egy felmérés szerint a közösségi oldal felhasználóinak száma tavaly 78 százalékkal növekedett a Perzsa-öböl menti országokban.

AJÁNLOTT LINKEK:

Szegénység és fiatalság: az észak-afrikai válság okai (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik