Nagyvilág

Afganisztán: a katonai erő kevés

Az afganisztáni konfliktus nem oldható meg kizárólag katonai eszközökkel, az erőszak aligha ér majd véget egy fegyverletételi egyezménnyel: a békét csak átfogó politikai rendezés hozhatja meg az országnak - hangoztatta vasárnap Münchenben a német külügyminiszter.

Guido Westerwelle a nemzetközi biztonságpolitikai értekezleten mondott beszédében úgy vélte: megbékélés csak akkor következhet be az ázsiai országban, ha a folyamatban az összes jelentős szereplő részt vesz; azok is, akik az állami intézményeken kívül állnak. A megbékélés soha nem egyszerű: sikeréhez minden érintett részéről kompromisszumkészségre van szükség – hangsúlyozta a német külügyminiszter.

A kompromisszumok terén azonban van egy vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni – tette hozzá. Először is minden félnek tiszteletben kell tartania az afgán alkotmányt és az abban rögzített emberi jogokat. A felkelőknek le kell mondaniuk az erőszakról, és meg kell szakítaniuk kapcsolataikat a nemzetközi terrorista csoportokkal.

A müncheni fórumon felszólaló afgán elnök annak a véleményének adott hangot, hogy hazája hadserege és rendőrsége 2014 végétől kezdve képes lesz szavatolni Afganisztán biztonságát. Hamid Karzai állítása szerint a fegyveres erők toborzása és kiképzése terén érezhető haladás történt. Az államfő március 21-én fogja bejelenteni, mely tartományban kezdik meg a helyi erők a biztonsággal kapcsolatos feladatok ellátásának átvételét a külföldi katonai egységektől.

Az amerikai külügyminiszter vasárnap közölte, hogy támogatja az egyiptomi kormány és Muzulmán Testvériség párbeszédét. Hillary Clinton a Münchenben zajló nemzetközi biztonsági értekezleten az NRP amerikai rádiónak nyilatkozva hangoztatta: az egyiptomi ellenzéki mozgalom döntése arra utal, hogy legalábbis be akar kapcsolódni rendezési folyamatba. Washington bátorítja a szervezetnek ezt a lépését – tette hozzá.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a fórumon újságírónak nyilatkozva úgy vélte, hogy Egyiptomban a “rendezett” átmenet lényeges Izrael és az arab világ megbékélése szempontjából. A világszervezet vezetője utalt arra, hogy Egyiptom fontos szerepet játszik a közel-keleti békefolyamatban. Ezért az egyiptomi átmeneti folyamatnak békésen és rendezett módon kell végbemennie, anélkül, hogy negatív hatással lenne térség békéjére és stabilitására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik