Nagyvilág

Szíriában elmaradt a tüntetés

Elmaradt Szíriában a hatalmon lévő kormány ellen, az interneten szerveződő tömegdemonstráció. A politikai ellenzék sem támogatta a tervezett megmozdulást.

Helyszíni beszámolók szerint Damaszkuszban pénteken a heti ima után teljes volt a nyugalom, üres volt a mecsetek környéke és a nagy terek is, de a főbb utcákon a megszokottnál több rendőr strázsált.

A Facebook közösségi oldalon egy több ezer tagú csoport tett közzé felhívást, miszerint “Szíriai tavasz 2011” jelszóval vonuljanak utcára az elégedetlenkedők. Arra szólítottak fel, hogy a pénteki ima után tartsák meg “a szíriai nép haragjának és a polgári lázadásnak az első napját minden szíriai városban”.

A hatóságok akadályozták a Facebook működését, de az internetezők bizonyos programok segítségével sikeresen kikerülték a cenzúrát.

Abdel Karim Riaui, az Emberi Jogok Szíriai ligájának vezetője kijelentette, hogy az ellenzék azért nem reagált a felhívásra, mert meg van győződve arról, hogy a jelenlegi körülmények között hatástalanok lennének a tüntetések. Hozzátette, hogy a Facebookra külföldön tették fel a felhívást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik