Nagyvilág

Lemondott az egyiptomi kormánypárt vezetése, de Mubarak maradt pártelnök

Lemondott az egyiptomi kormánypárt, a Nemzeti Demokrata Párt (NDP) csaknem teljes vezetősége.

A lemondók között volt Hoszni Mubarak államfő kisebbik fia, Gamal Mubarak is- jelentette szombaton az egyiptomi állami televízió és az al-Arabíja hírtévé.

Szafvat as-Sarífnak, az NDP eddigi főtitkárának helyére a kairói bejelentés szerint Hoszam Badrávi került, aki a jelek szerint a párt liberális szárnyához tartozik. Badrávi a kairói egyetem professzora, tekintélyes orvos, aki posztgraduális tanulmányait az Egyesült Államokban folytatta. Eddig is a párt kormányzótanácsának tagja volt, egyben a törvényhozás felsőházában is mandátummal rendelkezett, s egyiptomi források szerint korábban is jó kapcsolatokat ápolt Mubarak ellenzékével. Most a párt politikai bizottságának a vezetését is átvette.

FRISS:

Visszavonta az al-Arabíja hírtelevízió szombat este azt a korábbi jelentését, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi kormányfő lemondott a kormánypáyrt elnökségéről. A párt vezető testületének tagjai valóban lemondtak – köztük az államfő kisebbik fia, Gamal is -, Hoszni Mubarak azonban az újabb hír szerint nem adta fel pártelnöki tisztét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik