Nagyvilág

Amerikai-egyiptomi egyeztetések Mubarak távozásáról

Tárgyalások folynak az Obama-kormányzat és egyiptomi felsővezetők között Hoszni Mubarak egyiptomi elnök azonnali távozásáról.

Egy ügyvivő kormány megalakításáról is szó esett az egyeztetések során, amelyet támogat a hadsereg – közölték csütörtök este amerikai tisztviselők, akik kérték nevük elhallgatását.

A megalakítandó új kormány feladata lenne a szabad és tisztességes választások megszervezése az év vége felé – tette hozzá az egyik nyilatkozó .Egy átmeneti kormány megalakítása csupán az egyik a szóban forgó lehetőségek között – mondták amerikai tisztviselők. Hozzátették, hogy az Egyesült Államok nem akar semmilyen konkrét megoldást ráerőltetni Egyiptomra, csupán azt a véleményét hangoztatta, hogy Mubaraknak gyorsan mennie kell, ha a válság békés kimenetelét akarja.

A The New York Times című napilap előzőleg arról számolt be, hogy az Obama-kormányzat egyiptomi illetékesekkel tárgyal egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Hoszni Mubarak egyiptomi elnök azonnali hatállyal lemond, és átadja a hatalmat egy Omar Szulejmán alelnök vezetésével megalakuló átmeneti kormánynak.

Az amerikai hadsereg kész katonai segítságet nyújtani Egyiptomnak, ha az észak-afrikai ország úgy kívánja-mondta Mike Mullen tengernagy, az USA vezérkari főnöke. A The Washington Post liberális amerikai napilap közlése szerint Mullen a The Daily Show-ban úgy fogalmazott, hogy nincs tervbe véve semmilyen katonai akció, de a Pentagon segítséget fog nyújtani, ha szükséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik