Nagyvilág

Helyzetjelentés Olaszországból

Koránt sem nevezhető eseménytelennek az olasz politika mai napja. Két elemi kérdésben is döntöttek és döntenek az olasz honatyák.

Napközben a Pénzügyi föderalizmus kialakításáért felelő bizottság másodszorra tárgyalta a föderális átalakulás törvényerejű rendeletének módosított javaslatát, az Alsóházba pedig jelenleg folyik a Silvio Berlusconi miniszterelnök mentelmi jogának Ruby-gate ügy miatti felfüggesztésének vitája. Mindkét esemény újabb kormányválsághoz vezethet.

Még alig csitultak el a december közepi bizalmatlansági indítvány miatti hullámok, azonban már az év első felében is több problémával szembesült az olasz kormány és nem utolsó sorban a miniszterelnök. A nemzetközi sajtóban is komoly visszhangot kiváltott prostituált letartóztatásból való kiengedése miatt hivatallal való visszaélés alapos gyanújával szándékozik eljárást indítani a milánói ügyészség Silvio Berlusconi ellen. A vita ezekben a percekben folyik, a szavazás este hét óra körül várható.

A nemzetközi szinten kevesebb érdeklődést kiváltó, de a belpolitika tekintetében kiemelten fontos másik ügy, a föderális átalakulás kialakítása. Az április óta kisebbségben kormányzó Berlusconi-kormányt tegnap ultimátum elé állította a koalíciós partner Északi-Liga, mondván: ha a bizottságban ismét 15-15 arányban zárul a szavazás, akkor kilépnek a koalícióból és az ellenzék által szorgalmazott előre hozott választások mellé állnak.

Azonban, hiába a Liga utolsó pillanatokban végzett módosításai, a konzultatív jogkörrel rendelkező bizottságbeli szavazás ismét döntetlen eredménnyel zárult – köszönhetően a finiánus (Jövő és Szabadság) Mario Baldassari szenátor kiszavazásának. A bizottság ügyrendje szerint pedig, a szavazat egyenlőséget elutasításnak kell tekinteni. A Liga azonban – előzetes fenyegetéseiktől függetlenül – mégsem lép ki a kormányból – nyilatkozta Umberto Bossi pártelnök.

Ez annak köszönhető, hogy Berlusconi, illetve Osvaldo Napoli, a kormányzó Szabadság Népe párt alsóházi frakcióvezető-helyettese közölte, a kormány a továbbiakban is a föderalizmus és ezen belül a kialakított módosító javaslat pártján áll – amit a Szenátus Költségvetési Bizottsága is támogatott egy a héten kiadott állásfoglalásában-, amely 30 napon belül az Alsóház elé kerülhet, hiszen a ház-közi bizottság döntése csak konzultatív erővel bír. Az Északi Liga tehát marad, azonban a helyzetet jelentősen átalakíthatja, ha az Alsóház kiadja a miniszterelnököt a milánói ügyészség kérésére.

Az ellenzék szerint a föderalizmus javaslat bukása a kormányerők kudarcát jelenti, melyből mind Berlusconinak, mind a Ligának le kell vonnia a megfelelő következtetéseket és előre hozott választásokat kell tartani.

A cikk szerzője Varga András, az ELTE ÁJK és a Pisai Egyetem politológus hallgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik