Nagyvilág

Mubarak politikai reformokat sürget

A népfelkeléssel szembesülő egyiptomi elnök azzal bízta meg az új kormányfőt, hogy kezdjen párbeszédet az ellenzékkel, és állítsa vissza a gazdaságba vetett bizalmat.

Hoszni Mubarak az állami televízió vasárnapi híradása szerint utasította Ahmed Safík miniszterelnököt, hogy őrizze meg az élelmiszerek szubvencióját, fékezze meg az inflációt, és gondoskodjon új munkahelyek létrehozásáról.

A múlt héten kedden kirobbant, példátlan méretű kormányellenes tüntetéseket egyfelől a munkanélküliség magas szintje, valamint a szegények és a gazdagok közötti jövedelmi különbség megugrása, másfelől pedig a szabadságjogok korlátozása és a hatalom gyakorlásának kisajátítása váltotta ki.

Az új miniszterelnöknek írt levelében Mubarak értésre adta, hogy az ellenzéki pártok nagyobb szabadságra számíthatnak. Úgy fogalmazott, hogy komoly és hatékony lépéseket kell tenni “a politikai reformok felé, az alkotmányban és a törvénykezésben… a pártokkal való széleskörű párbeszéd révén”.

Az elnök kiemelte, hogy az egyiptomiak kifejezték jogos követeléseiket, de “vallási jelszavak” fertőzték meg soraikat. Utóbbival a legnagyobb ellenzéki mozgalomra, a betiltott, de eltűrt Iszlám Testvériségre utalt. Szerinte az Iszlám Testvériség igyekezett káoszt okozni, ami az utóbbi napok zavargásaihoz és fosztogatásaihoz vezetett.

Több térségbeli és nyugati szövetségesével tárgyalt Barack Obama amerikai elnök az egyiptomi válságról. Az elnök szombaton Recep Tayyip Erdogan török és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, valamint II. Abdalláh jordániai királlyal, vasárnap pedig David Cameron brit miniszterelnökkel egyeztette álláspontját. A vezetők politikusok abban állapodtak meg, hogy figyelemmel követik a válságot, és folyamatos kapcsolatban maradnak egymással.

A beszélgetések során Obama kifejtette: az Egyesült Államok arra koncentrál, hogy ne terjedjen tovább az erőszak, és támogatja az egyiptomiakat alapvető emberi jogaik és szabadságaik gyakorlásában. Washington rendezett átmenetet szeretne, azt akarja, hogy a régi kormányt felváltó új kabinet feleljen meg az egyiptomi nép várakozásának.

Ammánban immár második egymást követő napon több százan tartottak ülősztrájkot Egyiptom nagykövetsége előtt. “Mubarak, áruló és ügynök vagy” – skandálták a tüntetők. A jordániai uralkodónak ugyancsak növekvő elégedetlenséggel kell szembesülnie. Január közepe óta három kormányellenes tüntetés volt az országban, s a király megtöbbszörözte az elégedetlenkedők leszerelését célzó erőfeszítéseit.

Angela Merkel német kancellár ugyancsak beszélt Mubarakkal vasárnap. A kancellár arra kérte az egyiptomi elnököt, hogy ne engedélyezze erőszak alkalmazását a tüntetők ellen, biztosítsa a gyülekezési szabadságot és az információkhoz való hozzáférést. Szükségesnek nevezte azt is, hogy az új egyiptomi kormány kezdje meg mielőbb a megígért reformok megvalósítását.

AJÁNLOTT LINKEK:

Reng a föld az arab világban (Kitekintő.hu)

Tunézia kísért Egyiptomban? (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik