Nagyvilág

A kisebbik rosszra szavaznak a magyar fiatalok

A magyar fiatalok politikai vélekedéséről közölt hosszú riportot a Neue Zürcher Zeitung hétfői száma.

A tekintélyes svájci napilap újságírója budapesti riportalanyaival folytatott beszélgetések alapján a fiatalok körében uralkodó politikai rezignáltságról számol be. A fiatal generáció korrupcióra és a párbeszéd kultúrájának hiányára panaszkodik – emelte ki az alcímben.

Aki valamelyik pártra szavaz, az jobb választási lehetőség hiányában teszi. “Nálunk nem valakire, hanem valaki ellen szavaznak” – mondja egyikük.

Egy budai sörözőben beszélgető baráti társaság tagjait a jelek szerint nem foglalkoztatják a médiában hallható figyelmeztetések, hogy Magyarország totalitárius kormányzás felé halad. Politikáról csak akkor beszélnek, amikor arról kérdezik őket. Mint mondják, arra a pártra szavaznak, amelyiket a legkevésbé rossznak tartják, tiltakozásként a még rosszabbak ellen.

A jelenlévők egyetértenek abban is, hogy ha vitára kerül a sor, politikai beállítottságtól függően könnyen nácinak vagy kommunistának kiáltják ki egymást a vitapartnerek.

A médiatörvényről megoszlanak a vélemények attól függetlenül, hogy kire adták a voksukat a nyilatkozók. Van, aki, noha “nem szereti Orbánt”, eltúlzottnak találja az EU reakcióját, szerinte ki kell várni, hogyan működik a jogszabály a gyakorlatban. Egy Fidesz-szavazó riportalany szerint “első látásra nyugtalanító” a törvény. Ha csak a média minőségének javítása a cél, akkor közömbös a számára, de ha korlátozza a sajtószabadságot, akkor kész “a barikádokra menni”.

A Napi Gazdaságnak a svájci lapnak nyilatkozó munkatársa, habár tőzsdei újságíróként személy szerint nem érzi fenyegetve magát, úgy látja, másokat öncenzúrára kényszeríthet a törvény, “mert senki sem tudja pontosan, mit büntetnek majd vele”.

A többséget azonban jobban aggasztja a munkanélküliség, az áremelkedés és a korrupció. Korrupciót a szocialista pártnak és a Fidesznek egyaránt felrónak. László, a bár üzletvezetője saját tapasztalataira hivatkozva arra panaszkodik, hogy “miniszterek barátai jövedelmező állami megbízásokat söpörnek be”. Ő a Jobbikra szavazott, a Trianon-emléknap bevezetését jó dolognak tartja, de a trianoni határok visszaállítását nem tartja reálisnak.

Nyolc év szocialista kormányzás után sokan úgy gondolják, hogy a rendszerváltás ellenére nem sok minden változott – mondja egy 30 éves építésznő. A kormány, “amelyben volt kommunisták ültek”, korrupt volt – teszi hozzá. Mint mondta, a környezetében sokan azért szavaztak a Fideszre, mert változást akartak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik