Nagyvilág

Foglyok ezrei szöktek meg egy börtönből

Veszélyes iszlamisták és köztörvényes bűnözők szabadultak ki.

Több ezer elítélt szökött meg az egyiptomi Vádi-en-Nátrún börtönéből, Kairótól száz kilométerrel északra – közölte egy biztonsági forrás vasárnap, a Hoszni Mubarak elnök rendszere elleni lázongások hatodik napján.

A foglyok, köztük sok, évek óta fogva tartott iszlamista, valamint köztörvényes bűnözők vasárnapra virradó éjjel törtek ki a fegyintézetekből, miután fellázadtak, tüzet okoztak, és lefegyverezték az őrséget – tették hozzá név nélkül nyilatkozó források. Mint mondták, számos fogoly meghalt vagy megsebesült a kitörés közben, de pontos számot nem tudtak vagy nem akartak közölni.

A legfőbb egyiptomi iszlamista mozgalom, a Muzulmán Testvériség később közölte, hogy 34 tagja van a szökött rabok között. Heten közülük a vezetőséghez tartoznak. A mozgalom egyik vezetője a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy az őröket helybeli tüntetők és a rabok hozzátartozói fegyverezték le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik