Nagyvilág

Egyiptom – A Muzulmán Testvériség Baradei mellett

Az egyiptomi Muzulmán Testvériség és más ellenzéki mozgalmak támogatják Mohammed el-Baradeit, hogy tárgyaljon Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kormányzatával.

Eszám al-Erján, az iszlamista Muzulmán Testvériség egyik vezetője nyilatokozott az al-Dzsazíra hírtelevíziónak. Az al-Arabíja hírtévé is közölte a hírt, de a forrás megnevezése nélkül. A Nobel-békedíjas Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) korábbi vezetője csütörtök éjjel tért haza Bécsből Kairóba, épp időben ahhoz, hogy másnap részt vegyen a pénteki “harag napjai” tüntetéseken Mubarak és rendszere ellen.

A Muzulmán Testvériség ugyanakkor visszautasította vasárnap azokat a politikai döntéseket, amelyeket Mubarak az előző nap bejelentett: Ahmed Safík kinevezését kormányfővé és Omar Szuleimán tábornokét, a hírszerzés főnökéét a – Mubarak alatt eddig nem létező – alelnöki posztra. “Ez csak egy kísérlet a nép követeléseinek megkerülésére és forradalmának meghiúsítására” – hangzik az iszlamista szervezet közleménye.

“A legnagyobb visszafogottságra” van szükség Egyiptomban – hangsúlyozta dzsiddai közleményében az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC). Ekmeleddin Ihsanoglu főtitkár “mély aggodalmát” hangoztatta az erőszakos cselekmények miatt, “az emberéletek, a köz- és magánjavak megóvására” szólítva fel. A kommüniké szerint “örökségénél, történelménél és értékeinél fogva Egyiptom képes békés eszközökkel túljutni a jelenlegi válságon és tovább vállalni azt a szerepet, amely az arab és nemzetközi színtéren rá hárul”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik