Nagyvilág

Már Mubarak fejét akarják

Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek "távoznia kell" - jelentette ki Mohammed el-Baradei ellenzéki vezető, akit pénteken helyeztek házi őrizetbe. Eddig 74-en haltak meg, csak Alexandriában húsz halottja van a tüntetéseknek. A kormány lemondott.

Lemondott az egyiptomi kormány – jelentette szombaton a kairói állami tv.


Egy fotó a kormánypárt kairói székháza előtt (Fotó: MTI), KÉPGALÉRIA!

Egy fotó a kormánypárt kairói székháza előtt (Fotó: MTI), KÉPGALÉRIA!

eddig 74 halott

Legalább 74 ember veszítette életét Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök lemondását követelő, napok óta tartó tüntetések során – jelentette a Reuters szombaton egészségügyi, kórházi forrásokra és szemtanúk adataira hivatkozva.

Ahmed Nazíf kabinetje többnapos kormányellenes tüntetés után távozott, illetve azután, hogy Hoszni Mubarak elnök televízió által sugárzott beszédében jelezte, hogy elhatározta: meneszti a kormányt.

Mubaraknak is mennie kell

Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek “távoznia kell” – jelentette ki Mohammed el-Baradei ellenzéki vezető, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt főigazgatója szombaton, a France 24 műholdas televíziónak nyilatkozva.

Az egyiptomi hatóságok pénteken házi őrizetbe helyezték el-Baradeit, aki aznap csatlakozott egy békés tüntetéshez Kairóban. Ezt megelőzően rendőrök nem engedték, hogy a Nobel-békedíjas politikus a péntek déli ima után kilépjen egy mecsetből Kairó Gíza nevű kerületében.

El-Baradei csütörtökön tért vissza Bécsből Egyiptomba, és kijelentette, hogy kész a rendszer megváltoztatását követelők élére állni.

Megint tüntetnek

csak figyelnek

Izrael csak figyelni fogja, de nem kommentálja az egyiptomi tiltakozásokat – idézte a hét végén a Háárec című lap Benjámin Netanjahu kormányfőt.

Közben szombaton több ezer kormányellenes tüntető tért vissza Kairó központjába, a Tahrír térre Hoszni Mubarak távozását követelve, néhány órával azután, hogy az egyiptomi elnök elrendelte a kormány lemondását, és demokratikus reformokat ígért, de elutasította saját lemondását.

Tüntetők gyülekeztek Egyiptom más városaiban is. Az éjszaka folyamán a hadsereg egységei vették át a kormányépületek és más kulcsfontosságú létesítmények őrzését a rendőrségtől, és a Tahrír téren több páncélos is megjelent. A katonák egyelőre nem avatkoztak be az eseményekbe.

kijárási tilalom

Az egyiptomi fegyveres erők szombaton felszólították az ország lakóit, hogy ne csoportosuljanak, és tartsák be a kijárási tilalmat – jelentette az állami televízió.
A közlemény szerint a kijárási tilalom megszegőit törvényes eljárás alá fogják vonni.
A korlátozó intézkedést a hatóságok azért vezették be, hogy véget vessenek a Hoszni Mubarak elnök távozását követelő, napok óta tartó utcai tüntetéseknek.

A Tahrír tértől nem messze a hadsereg lezárta a parlamenthez és a kormányépületekhez vezető utat. A Nílus partján még mindig füst gomolyog a kormányzó párt székházának épületéből, amelyet a tüntetők a pénteki zavargások során felgyújtottak.

Lőttek is

A rendőrség lőfegyverből sorozatokat adott le a Tahrírra vezető mellékutcákban gyülekező tüntetők szomszédságában. Nem tudni, hogy éles lőszerrel lőttek-e. Az emberek a lövések hallatán menekülni kezdtek. Az elmúlt napokban a rendőrség többször is használt gumilövedéket a tüntetők ellen.

Tüntetők ezrei csaptak össze a rendőrökkel szombaton az észak-egyiptomi kikötővárosban, Alexandriában, annak ellenére, hogy a hadsereg a csoportosulás elkerülésére hívta fel a lakosságot.

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió azt jelentette, hogy tudósítója több mint 20 holttestet látott Alexandria kikötővárosban. További részletekre a televízió nem tért ki.

Tüntetők megostromolták az állambiztonság székházát a Gázai övezet határán fekvő egyiptomi Rafahban, az összecsapásban három rendőr életét vesztette.

Kairóban szombat reggelre részlegesen helyreállt a mobiltelefon-szolgáltatás, amelyet a hatóságok a példátlan méretű pénteki tüntetések nyomán függesztettek fel. Szöveges üzeneteket (SMS) azonban továbbra se lehet küldeni, mint ahogy az internetszolgáltatás sem állt helyre.

Magyarok nem jelentkeztek

Eddig még nem fordultak segítségért az egyiptomi magyar nagykövetséghez az ott élő vagy turistaként ott tartózkodó magyarok az arab országban történt kormányellenes tüntetések kapcsán – közölte a Külügyminisztérium sajtófőoszályának vezetője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik