Nagyvilág

Tömegtüntetés az egyiptomi államfő ellen

Több ezren vonultak kedden az utcákra Kairóban, hogy az egyiptomi államfő, Hoszni Mubarak több mint három évtizede tartó uralma ellen tüntessenek.

A tunéziai “jázmin-forradalom” hatására Egyiptom fővárosában sokan, a becslések szerint mintegy 15 ezren gyűltek össze az elnök elleni tüntetésre – még annak ellenére is, hogy több mint 20 ezer rendőrt vezényeltek Kairó utcáira. Az egyiptomi fővároson kívül az ország második legnagyobb városában, Alexandriában is demonstrációkat tartottak az államfő ellen.Kairóban a tüntetők áttörték a városközpontban, a parlament körül létesített rendőri barikádokat. A demonstrálók közül néhányan kövekkel dobálták meg a biztonsági erők tagjait, akik válaszul könnygázzal és vízágyúval próbálták meg visszatartani a tiltakozókat. A demonstrálók egyiptomi zászlókat lengetve kormányellenes jelszavakat skandáltak, és az elnök távozását követelték. A tiltakozó gyűlésen többeket is letartóztattak.

Tüntetések voltak az egyiptomi kormány és államfő ellen Alexandriában, a Nílus deltavidékén található Mansura és Tanta, valamint az ország déli részén fekvő Aswan és Assiut városokban is.

Egyiptom az arab világ legnagyobb lélekszámú országa, ahol ritkák a nagy tömegeket vonzó demonstrációk. A tiltakozó gyűléseken általában csupán néhány százan vesznek részt, akiket a rendőrök hamar szétzavarnak.

AJÁNLOTT LINKEK:

Robbantással indul az év Egyiptomban (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik