Nagyvilág

A Hezbollah embere alakíthat kormányt Libanonban

Michel Szuleimán libanoni államfő a radikális síita Hezbollah (Isten Pártja) mozgalom által támogatott Nadzsíb Mikátit bízta meg kedden kormányalakítással.

A világ leggazdagabb emberei között számon tartott, 55 éves dollármilliárdos Mikáti 2005-ben három hónapig már volt kormányfője Libanonnak. Megbízása után közölte, hogy csütörtökön kezdi meg kormányalakítási tárgyalásait.

Szaad Haríri libanoni ügyvezető kormányfő hívei és még több ezer szunnita korábban zászlókat lengetve és autógumikat égetve tiltakozott az ellen, hogy a Hezbollah síita mozgalom várhatóan megszerzi a többséget a parlamentben az új miniszterelnök jelöléséhez.

“Forr a szunniták vére” – skandálták egyebek közt a tüntetők a “harag napján” az északi Tripoliban – a szunniták hátországában – és a főváros, Bejrút déli részén. Mások elégették a Hezbollah jelöltjének, Nadzsíb Mikátinak a fényképét. Egy biztonsági forrás szerint az esetleges erőszakcselekmények elleni fellépésre az utcára vezényelt katonák figyelmeztető lövéseket adtak le, amikor a tüntetők égő autógumikkal torlaszoltak el utcákat. Az országban a hadsereg lát el rendőrségi feladatokat is. Emberéletben esett kárról egyelőre nem érkezett jelentés.

A tüntetés miatt Tripoliban kedden zárva maradt az iskolák és üzletek nagy része. Szemtanúk szerint a demonstrálók a városban felgyújtották az al-Dzsazíra arab hírtelevízió forgatócsoportjának autóját. A tévé tudósítói egy közeli épületben találtak menedékre. Egyikük élő adásban közölte: ha a hadsereg nem siet a segítségükre, bajban lesznek. A dühödt tüntetők feldúlták egy ellenzéki parlamenti képviselő helyi irodáját is – jelentette az AFP tudósítója a helyszínről. Tüntettek Haríri-hívek a déli országrész legnagyobb városában, Szidónban is.

A hatalommegosztáson alapuló libanoni rendszerben a kormányfőnek megállapodás szerint szunnitának kell lennie. Haríri és hívei szerint azonban igazából a Hezbollah puccsa zajlik, és “áruló” az a szunnita, akit a síita mozgalom jelöl kormányfőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik