Nagyvilág

35 halott a moszkvai reptéri merényletben

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a moszkvai Domogyedovo repülőtér nemzetközi érkezési termináljának csomagkiadó részlegében hétfőn késő délután. A halottak száma 35, mintegy 150 ember megsérült, közülük 20 állapota súlyos, életveszélyes. A Malév másik moszkvai repteret használ.

Az ügyészség terrorcselekmény gyanújával indított nyomozást. A terrorakciót rendvédelmi források szerint öngyilkos merénylő követte el, a pokolgép robbanóereje 5-7 kilogramm trotilnak felelt meg.
A robbanás moszkvai idő szerint fél öt tájban (közép-európai idő szerint fél három körül) történt. A repülőtéri kijelző szerint 13 órától a robbanás időpontjáig egyebek között Kairóból, Tokióból, Düsseldorfból, Londonból érkeztek gépek.

A halottak és a sebesültek azonosítása megtörtént, sem az áldozatok, sem a sérültek között nem találtak magyar állampolgárt – közölte az fn.hu megkeresésére a Külügyminisztérium.

A helyszínre sietett a legfőbb ügyész helyettese és a moszkvai közlekedési ügyész, a történtekről tájékoztatták Vlagyimir Putyin miniszterelnököt. Dmitrij Medvegyev elnök ugyancsak terrorcselekménynek minősítette a történteket azon az értekezleten, amelyet a legfőbb ügyész, a nyomozati bizottság vezetője és a közlekedési miniszter bevonásával tartott. Medvegyev úgy vélte, a robbanás arról tanúskodik, hogy nem minden biztonsági előírást tartanak be megfelelően, és elrendelte, hogy különleges intézkedéseket léptessenek életbe minden repülőtéren és közlekedési csomóponton.
forrás: curious maps

forrás: curious maps

Domogyedovón, valamint a rendkívüli helyzetek minisztériumában számos forróvonalat nyitottak, amelyen érdeklődni lehet a hozzátartozók iránt, s külön vonalakon pszichológusok állnak a rászorulók rendelkezésére. Számos pszichológus tartózkodik a repülőtéren. A robbanás miatt a repülőtér rövid ideig nem fogadott nemzetközi járatokat, később azonban újra fogadott és indított gépeket. Az átirányított repülőgépek a két másik nagy moszkvai repülőtéren, Seremetyevón és Vnukovón szálltak le, mindkettőn megerősítették a biztonsági intézkedéseket.
Sebesült férfit tolnak hordágyon mentősök és rendőrök a moszkvai Domogyedovo repülőtér várócsarnoka előtt (MTI/EPA)

Sebesült férfit tolnak hordágyon mentősök és rendőrök a moszkvai Domogyedovo repülőtér várócsarnoka előtt (MTI/EPA) Képgaléria!

A budapesti járatok, amelyek egy időben Domogyedovóra, Moszkva legkorszerűbb repülőterére érkeztek, már több hónapja újra Seremetyevón szállnak le. Későbbi hírek szerint a repülőtéren kikapcsolták a világítást és zavarják a mobiltelefonok működését. A repülőtér honlapjai az interneten nem érhetők el, nyilván a nagy érdeklődés miatt. A domogyedovói repülőteret korszerűsítő és üzemeltető Eastline Group honlapjára felkerült hír szerint a korábbi közlésekkel ellentétben a robbanás nem a csomagkiadóban történt, hanem abban a központi csarnokban, ahol az érkezőkre várnak az emberek, ahová bárki szabadon bemehet, s ahol mindig nagy a tömeg. A hatóságok szemtanúk segítségét kérték munkájukhoz, jelenleg három férfit keresnek.

Moszkvában a rendőrség megerősített létszámmal ellenőrzi a metróállomásokat és az egyéb helyeket, ahol sok ember fordul meg.

A legnagyobb reptér

Domogyedovó Európa 20 legnagyobb repülőterének egyike, Moszkva legnagyobb repülőtere. A főváros repülőforgalmának közel felét ez a repülőtér bonyolítja le, tavaly 22 millió utast indítottak és fogadtak.

Mark Green brit állampolgár, aki a British Airways járatával érkezett nemsokkal a robbanás előtt, a BBC riporterét arról tájékoztatta, hogy a merénylet idején több ezer ember tartózkodott a terminál azon részében ahol a csomagokat adják ki. Kígyózó sorok álltak az országba való belépési engedélyre várva – tette hozzá.

A Russian Times kommentátora szerint a helyszínen többen attól tartanak, hogy összehangolt akcióról van szó és újabb öngyilkos merénylő robbanthat hamarosan Domogyedovón vagy más orosz reptereken. A Russian Times helyszínen tartózkodó riportere szerint mint minden rendkívüli esemény alkalmával, a taxisok ezúttal is visszaélnek a helyzetükkel: a szokásos mintegy 14 ezer forintnak megfelelő összeg helyett most 140 ezer forintot kérnek a belvárosba irányuló fuvarért. Vannak azonban olyan taxisok és civilek is, akik ingyen viszik a sebesülteket és más utasokat Moszkva belvárosába – tette hozzá.

Tavaly a fekete özvegyek robbantottak

Legutóbb Moszkvában, tavaly márciusban történt öngyilkos merénylet, akkor 40 halott és 80 sebesültet számlált a gyilkos akció. Akkor a „fekete özvegyek” néven elhíresült csecsenföldi terroristák robbantottak fel két metrókocsit az egyik legforgalmasabb vonal központi állomásain a reggeli csúcsforgalom idején. Az indítékok közt az iszlám extrémizmus, orosz megszállókkal szembeni ellenállás, valamint a családtagok elvesztése miatti bosszúvágy állt. A feltételezett szervezőket az orosz biztonsági szolgálat Dagesztánban agyonlőtte.

A csecsen női terroristák az elmúlt években számos öngyilkos akciót hajtottak végre. Közülük a legismertebb merényletek a 2002-ben a Dubrovka színházbeli túszejtő akció, amelyben a 41 terrorista közül 19 nő volt, a 2004-es repülőgép-merénylet (két öngyilkos-merénylőnő felrobbantotta magát egy-egy orosz belföldi utasszállító repülőgépen), valamint a 2004. szeptemberi beszláni túszszedő akció, amelyben legalább két női terrorista is részt vett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik