Nagyvilág

Tüntetőkre lőttek a rendőrök Kínában

Legalább öt tüntető megsérült, amikor a múlt hét végén a rendőrök a tömegbe lőttek a dél-kínai Kuanghszi-Csuang Autonóm Területen egy demonstráción - közölte csütörtökön egy hongkongi emberi jogokat védő szervezet.

Az Emberi Jogi és Demokrácia Információs Központ (CHRD) jelentése szerint a magasabb fizetést követelő, főként vendégmunkásokból álló, körülbelül 100 fős tömegbe akkor lőtt bele a rendőrség, amikor a demonstrálók Vucsou (Wuzhou) város középületei felé indultak. A lövöldözésben legalább öt embert sebesítettek meg a golyók, s mintegy 20 embert kellett kórházba szállítani.

A város kórházának egy neve elhallgatását kérő dolgozója szerint viszont egyelőre nem tudni, kik lőttek a tüntetőkre. A kórházban 18 embert kezeltek lőtt sebbel. A rendőrség csak a demonstráció tényét ismerte el. A közbiztonsági hivatal újságírók által megkérdezett tisztségviselője kijelentette, hogy több mint 100 ember engedély nélkül tüntetett, ezért “a rendőrök arra kérték őket, hogy fejezzék be” a demonstrációt.

A vucsoui helyi újság szerint a migránsokat foglalkozató vállalkozók elmenekültek a városból, anélkül, hogy kifizették volna a munkásokat. Kínában évente több tízezer tüntetést tartanak, amelyeket gyakran az alacsony bérek vagy más, munkával kapcsolatos konfliktusok váltanak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik