Nagyvilág

Kína elismerte: sok a tennivaló az emberi jogokkal

Az emberi jogokkal kapcsolatos nézetkülönbségek nem akadályozhatják meg az Egyesült Államok és Kína együttműködését - hangsúlyozta az amerikai elnök.

Az amerikai elnök A Hu Csin-tao kínai elnökkel folytatott megbeszélsét követően hangsúlyozta, hogy a két ország a jövőben intézményes formában folytat hivatalos párbeszédet az emberi jogokról. Mint mondta, kormánya bátorítani fogja a kínai kormány és a dalai láma közötti párbeszédet.

Hu Csin-tao, aki a washingtoni sajtótájékoztatón az első megszólíttatásakor – tolmácsolási hibára hivatkozva – hallgatással válaszolt az emberi jogokra vonatkozó kérdésre. Másodszori újságírói rákérdezésre viszont azt mondta, hogy országa elismeri az emberi jogok egyetemességét. Ezek érvényesítését azonban szerinte a fejlettségbeli és a kulturális különbségek is meghatározzák. Hu elismerte, hogy országában a kérdéssel kapcsolatban, “sok még a tennivaló”, de hangsúlyozta az egymás belügyeibe való be nem avatkozás fontosságát, valamint azt is, hogy Kína fejlődő ország.

A csúcstalálkozó nyomán kiadott közös nyilatkozat – amelynek megszületési esélyeivel kapcsoltban előzetesen komoly kételyek merültek fel – leszögezte, hogy a két ország “megerősítette a pozitív, együttműködésre épülő és átfogó kapcsolatépítés” iránti elkötelezettségét. Idén a két ország alelnöke kölcsönösen felkeresi a másik országát, s 2011 első felében a katonai kapcsolatok erősítése jegyében Amerikába várják a kínai vezérkari főnököt.

“A jövőbe tekintve azt látjuk, hogy az együttműködés és a baráti versengés szellemére van szükség” – jelentette ki Obama, elismerve, hogy vannak olyan területek, ahol megmaradtak a nézetkülönbségek. Hangsúlyozta azon meggyőződését, hogy “Kína békés felemelkedése”, mind az Egyesült Államok, mind pedig világ érdekeit szolgálja, de kiemelte annak fontosságát, hogy az a nemzetközi jogszabályok megsértése nélkül történjen.

A felek egyetértettek, hogy Észak-Koreának kerülnie kell a további provokációkat, és hogy az Iránnal szemben elfogadott nemzetközi szankciókat maradéktalanul be kell tartani.

Ez mintegy alátámasztandó, a világ két vezető gazdasági hatalma csúcstalákozójának legnagyobb horderejű praktikus bejelentése az volt, hogy a felek között 45 milliárd dollárnyi kínai importról született megállapodás, ami Obama szerint csaknem negyedmillió amerikainak teremt munkahelyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik