Nagyvilág

Vádat emeltek Haiti volt diktátora ellen

Haiti hatóságai vádat emeltek kedden Jean-Claude Duvalier ellen korrupció és sikkasztás miatt, két nappal azután, hogy az ország egykori vezetője váratlanul visszatért az országba.

A Haitit apja halála után 15 évig vaskézzel irányító Duvaliert kikérdezése után szabadon engedték. Emberi jogi szervezetek szerint 1971-től 1986-ig tartó elnöksége alatt több ezer embert kínoztak és gyilkoltak meg a karib-tengeri országban.Az 59 éves egykori diktátor ellen korrupció, sikkasztás és bűnszövetkezet létrehozás miatt emelt vádat az ügyészség – mondta el Duvalier ügyvédje az AFP francia hírügynökségnek. A “Baby Doc” becenéven ismertté vált férfit hotelszobájában kérdezte ki Haiti legfőbb ügyésze, majd rendőrök kísérték Port-au-Prince egyik bíróságára, ahol egy vizsgálóbíró kérdéseire kellett válaszolni, több órán át.

A férfit végül szabadon engedték, de “az igazságszolgáltatás rendelkezésére kell állnia” – közölte ügyvédje, aki arról nem beszélt, hogy Duvalier elhagyhatja-e az országot. Arról még dönteni kell egy bírónak, hogy van-e elég bizonyíték a per megindítására. Az AFP információi szerint “Baby Docnak” csütörtökre szóló repülőjegye van vissza Franciaországba, ahol száműzetését tölti.

Duvalier vasárnap tért vissza teljesen váratlanul Haitira, 25 évig tartó száműzetés után. Azóta a főváros egyik szállodájában van. Az egykori diktátor azt nem árulta el, hogy pontosan miért is utazott Haitira, csak annyit, hogy “segíteni jött”.

Duvalier 19 évesen vette át az ország irányítását apjától, Francois Duvaliertől. “Papa Doc” néven emlegetett apjához hasonlóan tekintélyelvű módszerekkel, a hozzá hű magánrendőrségre támaszkodva vezette az országot. Emberi jogi szervezetek szerint több ezer ellenzékit kínoztak és gyilkoltak meg a karib-tengeri országban elnöksége alatt, és a férfit több százmillió dollár elsikkasztásával is gyanúsítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik