Nagyvilág

Lebukott a Vatikán: kiszivárgott a pedofillevél

A Vatikán egy 1997-ben kelt levelében elutasította ír püspököknek azt a kezdeményezését, hogy az egyházat érintő minden pedofilgyanús ügyet jelentsenek a rendőrségnek.

A levél – amelyet az ír állami rádió és televízió (RTE) szerzett meg, és bocsátott szerdán az amerikai hírügynökség rendelkezésére – annak írásbeli nyoma, hogy a Vatikán visszautasította az ír egyház egy 1996-os kezdeményezését. Azt követően, hogy a szigetországban elsőként nyilvánosságra kerültek olyan feljelentések, amelyekben gyermekmegrontással vádoltak papokat, a hazai egyház püspökei segíteni akarták a rendőrséget a pedofil papok azonosításában, és erről a szándékukról tájékoztatták a Szentszéket.

A levél tartalma ellentmond Róma azon kitartó állításának – és ez különösen egyesült államokbeli perekben hangzik el a Szentszék részéről -, hogy soha nem utasította a püspököket arra: titkolják el a rendőrség elől, ha felmerül bűncselekmény gyanúja vagy bűntényre vonatkozó bizonyíték. Aláírója, a néhai Luciano Storero érsek, dublini pápai nuncius ezzel szemben hangsúlyozza: az egyháznak joga van saját hatáskörben feltárni minden pedofilgyanús esetet, ha indokolt, kiszabni érte a büntetést, és ezeket a feladatait nem kell átadnia a polgári hatóságoknak.

A Vatikán már szerdán reagált a levél nyilvánosságra kerülésére. Federico Lombardi közleményében hangsúlyozta: az ír püspökök kezdeményezésére adott válaszban a Szentszék éppen azt az elvet akarta megerősíteni, hogy a bűncselekményt elkövető papok nem kerülhetik el a büntetést, és hogy az egyházjog körébe tartozó minden bűncselekményt ki kell vizsgálni. Gyakran fordul elő, hogy a pedofil pap aközben próbál meg szexuális kapcsolatot létesíteni kiszemelt áldozatával, hogy gyóntatja. Ez egy gyalázatos bűnelkövetési módszer az egyházban, mert a gyónási titok megtartásának kötelezettsége kizárja, hogy a pap elárulja: ki és mit mondott neki, mit tett a gyóntatás közben – jegyezte meg Lombardi. “Ez a körülmény súlyos erkölcsi és egyházjogi problémákat vet fel, amelyeket a bűncselekmények jelentésének kötelezettsége miatt rendkívül óvatosan kell kezelni” – tette hozzá.

Storero az 1997-es levélben tájékoztatta az ír püspököket arról, hogy új irányelvük – miszerint kötelező jelenteni a polgári hatóságoknak minden bűncselekménygyanús esetet – súlyos erkölcsi és kánonjogi következményeket vonhat maga után. Mint írta, az egyházi törvényeket – amelyek szerint a nemi visszaélések feltárását és megbüntetését az egyházon belül kell megoldani – “aprólékosan követni kell”.

Az amerikai hírügynökség kérésére sem írországi, sem vatikáni katolikus tisztségviselők nem voltak hajlandók megjegyzést fűzni szerdán az 1997-es levélhez. Az RTE állítása szerint egy ír püspöktől kapta meg annak másolatát.

Joelle Casteix, a papi visszaélések áldozatainak hálózata elnevezésű amerikai jogvédő szervezet igazgatója pedig azt mondta a levélről: “erre a bizonyítékra vártunk”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik