Nagyvilág

Ehud Barak kilép a pártjából

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter hétfőn bejelentette, hogy kilép az általa vezetett Izraeli Munkapártból négy másik kneszetbeli párttársával együtt, és új politikai formációt alapítanak.

“Ma létrehozunk egy (parlamenti) csoportot, egy mozgalmat, majd egy pártot, amely centrista, cionista és demokratikus lesz, Ben Gurion nyomdokait követve – mondta Barak a kneszetben tartott délelőtti sajtóértekezletén. – A kneszet bizottsága elé terjesztettünk egy kérelmet, hogy ismerjenek el bennünket független parlamenti frakciónak Haacmaut (Függetlenség) néven.”

A védelmi miniszter kijelentette, hogy jelszavuk “minden, ami jó és helyes Izrael Állam számára”, s bírálta, hogy az Izraeli Munkapárt “balra, egyre inkább balra tolódik”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik