Nagyvilág

Készültségben az izraeli hadsereg

Több ezer katonát helyeztek készültségbe Izrael északi részén, miután szerdán összeomlott a libanoni kormány.

A hatóságok attól tartanak, hogy a Libanonban kialakult belpolitikai helyzet erőszakos összetűzésekbe csaphat át az izraeli határ közelében.

Szerdán kilépett a libanoni kormányból a Hezbollah síita mozgalom és politikai szövetségesei által delegált tíz miniszter, majd egy egy tizenegyedik is bejelentette távozását, és ez az alkotmányos szabályok alapján már elég volt a kormány megbuktatásához.

Az ügy hátterében az áll, hogy a Hezbollah hónapok óta nyomást gyakorolt Szaad Haríri kormányfőre, hogy ne támogassa a hollandiai székhelyű különleges ENSZ-törvényszéket, amely igyekszik kivizsgálni, kik gyilkolták meg 2005 februárjában a kormányfő apját, Rafik al-Harírit. A bíróság egybehangzó vélemények szerint a Hezbollah egyik fegyveres szárnyának a bűnösségét fogja kimondani rövidesen. A libanoni kormány az ügy miatt nem volt képes normális működésre, mert a Hezbollah bojkottálta üléseit, azt követelve, hogy mondják ki: a törvényszék “hamis tanúvallomásokra” alapozta vizsgálatát. Haríri tábora azonban kitartott a törvényszék működése mellett.

Elemzők szerint nem valószínű, hogy nyílt fegyveres harc tör ki Libanonban az ellenfelek között, de az elképzelhető, hogy utcai tüntetések és zavargások lesznek, sőt felmerül a politikai gyilkosságok és merényletek rémképe is.

AJÁNLOTT LINKEK:

Újabb európai fegyverek Libanonnak (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik