Nagyvilág

Már halálos áldozatai is vannak a tunéziai zavargásoknak

Tunéziában vasárnapra virradóan is voltak zavargások, és ezeknek legalább nyolc halálos áldozata van különböző adatok szerint, de van olyan forrás, amely húsz halottról számolt be.
Kapcsolódó cikkek

A tüntetők és rendőrök között csaknem egy hónapja tartó összetűzés-sorozatban a mostani összecsapások voltak a legvéresebbek. A legtöbb haláleset valószínűleg ezúttal a fővárostól 200 kilométerrel délnyugatra lévő Tala városában, az algériai határ közelében történt.

Egy nappal korábban Szaida városában voltak összecsapások öt sebesülttel. A tüntetésekben elsősorban a kilátástalan helyzetükre, állástalanságra panaszkodó fiatalok vesznek részt. A hatóságok azonban azt állítják, hogy a zavargásokat szélsőségesek egy kis csoportja szította fel, mert kárt akar tenni az országnak.

A tuniszi kormány közleményt adott ki, amely szerint a talai zavargásokban a rendőrség először a levegőbe leadott lövésekkel próbálta meg megakadályozni az erőszakos tömeget abban, hogy megtámadjon közigazgatási épületeket. Ezzel azonban kudarcot vallottak, s ezért a rendőrök “önvédelemből tüzet nyitottak, és ez vezetett két ember halálához és nyolc civil, illetve több rendőr – köztük három súlyos – megsebesüléséhez”. Később a sebesült civilek közül három belehalt sérüléseibe A tömeg benzines palackokkal és kövekkel dobált meg egy benzinkutat, egy rendőrőrsöt és egy kormányépületet – tette hozzá a hivatalos dokumentum.

Helyi szakszervezeti források szerint a legújabb talai erőszakcselekményekben legalább négy ember a helyszínen halt meg és hat súlyosan megsebesült. Vasárnap meghalt egy 17 éves fiatal, aki az előző nap sebesült meg – tették hozzá

A közeli Kaszerine városból szemtanúk a brit hírügynökségnek telefonon elmondták, hogy a szombat éjjel ott kitört zavargások vasárnap folytatódtak. Látták három ember holtestét az utcán, egyiküket szombat este ölték meg, a másik kettőt vasárnap. A kormány is három ember haláláról számolt be a kaszerinei zavargásokkal kapcsolatban.

Regeb városából is jelentette egy szakszervezeti vezető, hogy egy ottani összetűzésben meghalt három ember. Regeb városa Szídi-Buzaid mellett van, ahol a zavargássorozat december 17-én elkezdődött.

Nedzsib Csebi, az ellenzéki Demokratikus Haladó Párt vezetője azt állította, hogy szombat óta összesen húsz embert lőttek le a rendőrök a három említett városban. Felszólította Zin el-Abidin Ben Ali elnököt, hogy “szüntesse be a tüzet”, és tartsa tiszteletben az emberek jogát a tüntetésre. Csebi azzal vádolta meg a rendfenntartó erőket, hogy még egy temetési menet tagjaira is lőttek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik