Nagyvilág

Lezuhant Iránban egy utasszállító repülőgép

Kilencvenöt emberrel a fedélzetén lezuhant vasárnap egy iráni utasszállító repülőgép az ország északnyugati részén lévő Urmia város közelében.

Iráni hivatalos források szerint ötven embert könnyebb sérülésekkel sikerült kimenteni a gépből.

Az iráni médiumok korábban még azt jelentették, hogy több mint száz utas volt a gépen, plusz a személyzet.

A Farsz félhivatalos hírügynökség jelentése szerint az IranAir légitársaság Fokker 100-as típusú gépén 105 utas és a személyzet tartózkodott. A gép feltehetőleg a rossz időjárási viszonyok miatt járt szerencsétlenül Nyugat-Azerbajdzsán tartomány székhelyének közelében.

A teheráni magyar nagykövetség tájékoztatása szerint a gép Teheránból tartott vagy Urmiába vagy Tabrizba. Noha semmilyen adatot nem közöltek még arról az iráni hatóságok, hogy voltak-e külföldiek a gépen, nem valószínű, hogy magyar állampolgár utazott rajta, minthogy most nincs turistaszezon, az országnak nem ebben a részében vannak a legnevezetesebb látnivalók, és mert magyarok általában autóbusszal utaznak az országon belül.

Iráni repülőgépekkel gyakran fordul elő baleset, aminek okaként a légi járművek korát és elégtelen karbantartását szokták megjelölni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik