Nagyvilág

Angliában már 50-en haltak meg az influenza szövődményeiben

Már 50-en haltak meg Angliában az influenzavírus okozta fertőzés szövődményeiben - derül ki az angol járványügyi központ (HPA) legfrissebb heti jelentéséből.

A halálos áldozatok közül 45-öt a H1N1 vírus fertőzött meg, ötnél az influenza B vírusa volt a kórokozó. A halottak között öt 5 év alatti gyermek is volt.

Az Angliában tavaly októberben kezdődött influenzaszezonban az eddig elhunyt betegek közül tizenhárom 14 év alatti gyermek, harminchárom 15-64 éves fiatal, illetve felnőtt, valamint négy 65 év feletti ember volt. Az áldozatok 69 százaléka a veszélyeztetett csoportokba tartozott, tehát például szívbetegségben, cukorbetegségben, tüdő-, máj- vagy vesebetegségben szenvedett. A halálos kimenetelű esetek közül 3 beteg be volt oltva az idei szezonális influenza elleni oltóanyaggal, egy pedig még tavaly kapta meg a H1N1 elleni vakcinát.

Az angol járványügyi központ jelentése hangsúlyozza: a mostani influenzaszezonban két uralkodó törzs kering, a H1N1 és az influenza B, bár szórványosan előfordul, hogy a H3N2 is fertőz. A HPA hangsúlyozza, hogy a megbetegedések többsége enyhe lefolyású, de egy kis része súlyos betegséget okoz, különösen a 65 évnél fiatalabbaknál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik