Nagyvilág

Orbán tovább provokál a német sajtó szerint

A magyar miniszterelnök tovább provokál címmel közölt brüsszeli tudósítást a Die Welt, megszólaltatva a médiatörvényt bíráló luxemburgi külügyminisztert is.

A német konzervatív újság brüsszeli tudósítója, Christoph B. Schiltz röviden beszámolt a médiatörvény súlypontjairól, így a kizárólag kormánypárti tagokból álló médiahatóság létrehozásáról és a törvényt megsértő médiumokra váró, 720 ezer euróig terjedő bírságról. Mint írta, az új jogszabály “jelentősen erősíti az állam befolyását és cenzúrázási lehetőségét a médiával szemben”.

A német újságíró – diplomatákra hivatkozva – tudni véli, hogy az Európai Bizottság elnöke pénteki budapesti látogatása alkalmával “a színfalak mögött élesen bírálni fogja a magyarok eljárását. Kifelé ugyanakkor még meglehetősen barátságos arcot vág a brüsszeli hatóság. Barroso – akinek személyes viszonya Orbánhoz a lap szerint feszült – még mindig abban reménykedik, hogy Orbán erősebb külső nyomás nélkül is beadja a derekát” – írta Schiltz.

A Die Welt brüsszeli tudósítójának nyilatkozó luxemburgi külügyminiszter cselekvésre szólította fel az Európai Bizottságot. Jean Asselborn szerint a testületnek “érvényt kell szereznie a sajtószabadságnak és a szabad véleménynyilvánítás jogának. Nyilvánvaló, hogy a magyar médiatörvény alapvető demokratikus szabályokat sért, elsősorban az Európai Unió alapjogi chartájának 11. cikkét.”

A luxemburgi politikus szerint a tét az EU szavahihetősége. A közösség csak akkor lehet szavahihető, ha kifelé azt képviseli, amit belülről átél. Asselborn úgy vélte, hogy “Magyarország rendkívül veszélyes útra lépett, amely eltávolítja a demokráciától. Ha ez követőkre talál, az veszélybe sodorja az európaiak szavahihetőségét”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik