Nagyvilág

Zökkenőmentes a magyar állampolgárság igénylése Ukrajnában

Kárpátalján zökkenőmentes az egyszerűsített honosítási kérelmek befogadása, a magyar külképviseletek felkészülten teszik a dolgukat, és vesznek részt az állampolgársági törvény végrehajtásában – írta csütörtökön megjelent számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.

Az újság beszámolója szerint a beregszászi konzulátuson rendkívüli esemény nélkül zajlott az első három nap, nem voltak fennakadások a magyar állampolgárságot igénylő ügyfelek fogadását illetően. A konzulátus lapnak nyilatkozó felelős munkatársa szerint már hónapokkal ezelőtt felkészültek a honosítási dokumentumok fogadására. Szerinte eddig csak kisebb félreértéseket kellett korrigálni a benyújtandó okmányok kapcsán, az emberek többsége tisztában van azzal, milyen iratok szükségesek a honosításhoz.

A lap által megkérdezett kárpátaljai magyar lakosok, akik már benyújtották kérelmüket az egyszerűsített honosításra, nagyon elégedettek voltak a magyar külképviseletek ügyintézésének a minőségével, az illetékes diplomaták udvarias és előzékeny munkavégzésével. A megszólalók azt is elmondták, hogy nem akarnak áttelepülni Magyarországra, ám nagyfokú elégtétel számukra, hogy a szovjet, majd ukrán állampolgárság után végre önként dönthetnek a szívükhöz közel álló magyar állampolgárság felvételéről.

Ugyanakkor a magyar állampolgárságot igénylő kárpátaljaiakat a lap szerint meglepte, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás során a konzulátusokon véglegesen elveszik az ügyfelek eredeti születési anyakönyvi kivonatait és házasságleveleit. Úgy vélik, ennek kapcsán hiba csúszott a törvénybe, hiszen az áttelepülni nem szándékozóknak a lakhelyükön még szükségük lehet ezekre az okmányokra, ráadásul a róluk készült másolatok beszerzése az anyakönyvi hivatalokban nem kevés időbe és pénzbe kerül. Ez sokakat visszariaszthat az egyszerűsített honosítástól – írta az ungvári magyar lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik