Nagyvilág

Magyar egypártrendszerről ír a brit sajtó

Magyarország: egypártrendszer címmel közölt szerkesztőségi cikket szerdán a brit Guardian napilap.

Az újság kemény kritikával illet Orbán Viktor magyar miniszterelnököt: a lap álláspontja szerint a jobboldali populista politikus az utolsó ember Európában, aki alkalmas lenne az uniós elnökség vezetésére.

Áprilisi választási győzelme után Orbán Viktor úgy fogalmazott: a választók forradalmat vittek véghez a Fidesz kétharmados támogatásával. A kormány azóta megkurtította az Alktománybíróság jogköreit, hogy újraírhassa a költségvetést, megtámadta az utolsó, többségi hatásköre alá nem tartozó Magyar Nemzeti Bankot, majd az újságírók ellen fordult – olvasható a cikk bevezetőjében.

A nemzeti média hatóságnak jogában áll büntetést kiszabni az általa politikailag kiegyensúlyozatlannak, erkölcstelennek vagy az emberi méltóságot sértő információkat közlő médiumokra. Az embereknek el kellene dönteniük, hogy szerintük milyen színe van ennek a forradalomnak – figyelmeztet a vezércikk.

Magyarország problémája most már Európáé is egyben, hiszen a soros elnökség vitelével az országra rengeteg felelősség hárul, többek között a horvát csatlakozás, és a romák integrációjának mevitatása kapcsán. A lap megjegyzi: Lengyelországban ehhez hasonló hírhedt modellként szolgált a Kaczynski fivérek tevékenysége, ám Magyarország hozzá képest kis állam, amely alapvetően a német beruházásokra támaszkodik, melyek nélkül a magyar gazdaság kértyavárként omlana össze – utal a különadó kapcsán kialakult német-magyar pengeváltásra.

A szerzők azt is elismerték, hogy az előző szociálliberális kormány katasztrofális gazdasági örökséget hagyott maga után, de hangsúlyozták, hogy a fent említett válságadóval a magyar miniszter igen “jelentős lábujjakra lép rá”. Magyarországon gyakorlatilag egypártrendszer alakult ki, így az ellenzéket illetve a magyar sajtót különböző európai fórumokon kell támogatnia a nemzetközi közösségnek – zárta sorait a Guardian.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik