Nagyvilág

Magyarország bal lábbal kezdi az uniós elnökséget

A hazai különadó illetve a vitatott médiatörvény Brüsszel általi vizsgálatával kezdődik a magyar uniós elnökség.

A 27 tagú közösségnek kétségei vannak a felől, hogy a magyarországi törvény megfelel az általánosan elfogadott médiaszabadság kritériumainak – idézi Olivier Bailly bizottsági szóvivőt az AFP. A hírügynökség emlékeztet rá, hogy Neelie Kroes médiaügyekért felelős biztos, egyben bizottsági alelnök karácsonyi üzenetében már aggodalmának adott hangot a jogszabállyal kapcsolatban, arra kérte Budapestet, tisztázza a vitás kérdéseket.

Az alelnök pár napon belül várja a magyar kormány ezzel kapcsolatos észrevételeit – emlékeztetett a szóvivő. Kroest legfőképpen a kizárólag fideszes tagokból álló Nemzetközi Média és Hírközlési Hatóság túlzott hatásköre aggasztja, amely akár 200 millió forintos bírságot is kiszabhat az általa „politikailag nem eléggé kiegyensúlyozottnak” vélt médiumokra.

Az Európai Bizottság december 20-án vizsgálatot indított az európai vállalatok rosszallását kiváltó magyarországi különadóról is, mégpedig abból a szempontból, hogy az mennyiben feleltethető meg a közösségi szabályozásnak.

A magyar kormány elutasította a két törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott vádakat, mondván, hogy a 2012-ig végéig hatályos különadó és a médiatörvény összhangban állnak az uniós alapszerződésekkel. Ezt már a The Wall Street Journal amerikai napilap írja. Az újság Kovács Zoltán államtitkárt idézi, aki szerint összehangolt politikai támadás zajlik a kormány ellen.

A cikkben az EB illetve a magyar kormány a hét második felére tervezett budapesti találkozásáról is szó esik, mellyel kapcsolatban Olivier Bailly bizottsági szóvivőt citálja a lap, aki szerint valaki fel fogja hozni ezeket a kérdéseket. Kovács Zoltán ugyanakkor elmondta: az Európai Uniónak nincs joga beavatkozni a kérdésbe, a médiatörvény tagállami hatáskör.

Brüsszel és Budapest között még tavaly nyáron éleződtek ki a feszültségek, amikor a Nemzetközi Valutaalap és az EU képviselői nemtetszésüknek adtak hangot a magyar kormány rövid távú egyensúlyteremtési terveivel kapcsolatban, a hosszú távú kiadáscsökkentést preferálandó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik