Nagyvilág

Így szilvesztereztek a nagyvilágban

Párizsban mintegy 350 ezren búcsúztatták az óévet a Champs-Elysées-én.Tallinnban nemcsak a 2011-es évet köszöntötték, hanem az euró bevezetését is. S volt olyan ország, ahol még szilveszterkor sem csitultak az ellentétek. Összeállítás.

Dacolva a nagy hideggel mintegy 350 ezres tömeg hömpölygött végig Párizs híres-nevezetes sugárútján, a Champs-Elysées-én szombaton, a 2011-es év hajnalán.Az emberek – köztük sok turista – összeölelkezve kívántak egymásnak boldog újévet, miközben a rend nagy számban felvonultatott zordon őrei éberen vigyáztak arra, hogy az örömittas tömeg ne tegyen kárt az üzletek kirakatüvegeiben, mint az ilyenkor már előfordult a francia fővárosban.

London és Edinburgh köztereit ugyancsak ellepték az önfeledt szilveszterezők, akik rendbontás nélkül köszöntötték az új esztendőt.

Bécsben az idei szilveszteri attrakció sétarepülés volt. Az erre vállalkozók a magasból csodálhatták az osztrák fővárosban rendezett újévi tűzijátékot.

Az eurót is ünnepelték

Tallinnban is fergeteges tűzijáték volt, de ez most nem csupán az újévnek szólt, hanem inkább annak, hogy Észtországban bevezették az eurót.

Madridban a dohányosok számára ez volt az utolsó éjszaka, hogy vendéglátóhelyeken hódolhattak szenvedélyüknek. Vasárnaptól tilos a dohányzás az éttermekben és a kávézókban.

Pokolgépes BÚÉK

Két afrikai országban, Nigériában és Egyiptomban viszont merényletek vetettek árnyékot az újév köszöntésére. Abujában egy laktanyában kialakított piactéren robbant pokolgép miközben az ott összesereglett emberek készülve az új esztendő fogadására ettek-ittak. Négyen haltak meg.

Alexandriában egy kopt keresztény templomnál autóbombás merénylet oltotta ki hét ember életét, amikor az újévi istentisztelet után a hívők elhagyták az épületet.

Az amerikai földrészen is javában készülnek az újév fogadására. Az egy héttel ezelőtti heves hóviharok kellemetlen következményeiből éppen csak felocsúdott New Yorkban hozzávetőleg egymillió embert várnak a Times Square-re, a hagyományos óévbúcsúztató népünnepély helyszínére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik