Nagyvilág

Könyvben bírálja az iszlám világot egy vezető poltikus

Éles nemzetközi visszhangot kiváltó filmje után könyvet ír iszlámellenes nézeteiről holland politikus.

A De Telegraaf című vezető holland lapban pénteken megjelent interjúban Geert Wilders jelezte, hogy könyvét a jövő év első felében szándékozik kiadatni, és elsősorban az amerikai piacra szánja. A könyv – mint mondta – egyebek között arról szól, hogy lehet nemzetközi szinten jobban fellépni az iszlamizálódás ellen.

Wilders két éve nyilvánosságra került filmje, a Korán-ellenes Fitna heves tiltakozásokat váltott ki az iszlám világban, mert egyebek között párhuzamot vont az iszlám és a nácizmus között. A filmet csak egy-két internetes oldalon lehetett látni, rövid ideig.

A nézetei miatt bírósági eljárás alatt álló Wilders pártja, a Szabadságpárt váratlanul jól szerepelt a júniusi választásokon Hollandiában, sőt külső támogatóként – kormánytagot nem adva, de a parlamentben együtt szavazva a kormánypártokkal – részese a jelenlegi holland koalíciónak is. A populista politikus az interjúban reális lehetőségként említette, hogy pártja egy következő választáson a legnagyobb lesz, ő pedig miniszterelnökké válik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik