Nagyvilág

Kevesebb újságírót öltek meg idén

Az újságírók és a médiában dolgozók továbbra is fontos célpontot jelentenek a politikai szélsőségesek, bűnözők és terroristák szemében - intett pénteken Brüsszelben kiadott közleményében a Nemzetközi Újságíró-szövetség (IFJ), amely szerint tavaly 94 újságíró esett erőszak áldozatául.

A statisztika szerint a szakma további három képviselője munka közben balesetben halt meg.

Jim Boumelha, az IFJ elnöke súlyos veszteségnek nevezte a közel 100 újságíró halálát, és arra szólította a kormányokat, hogy nyújtsanak jobb védelmet a szakmában tevékenykedőknek.

A nemzetközi szervezet adatai szerint az erőszakos cselekménynek áldozatul esettek száma Pakisztánban volt a legnagyobb: 15. Mexikóban és Hondurasban 10-10, Irakban 6, a Fülöp-szigeteken 5 újságíró halt meg erőszakos körülmények között.

A név szerinti listán az európai országok állampolgárai közül egy bolgár, egy görög, egy lett, egy orosz és két török újságíró szerepel. Tavaly ennél több, összesen 139 áldozatot jegyzett fel a szervezet.

Aidan White, az IFJ főtitkára szerint “az újságírók elleni fenyegetések mindenütt jelen vannak”, és a szakma világára “árnyékot vet a büntetlenség” is. A főtitkár szerint a demokrácia érdekei is azt kívánják, hogy a kormányok a tetteseket felelősségre vonják, és az újságírást biztonságosan végezhető hivatássá tegyék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik