Nagyvilág

Magyarország “putyinizálódásáról” ír az amerikai sajtó

Magyarország „putyinizálódása” címmel közölt vezércikket a liberális amerikai The Washington Post című napilap.

Az újság internetes oldalán megjelent cikk rámutat: januárban egy populista, hatalomra éhes magyar kormány veszi kezébe az uniós stafétabotot, melynek újonnan elfogadott médiatörvénye sokkal inkább illeszkedik egy tekintélyelvű rezsimhez, mint egy nyugati demokratikus államhoz.

Orbán Viktor választásokon kétharmados többséget szerzett jobboldali pártja minden jelentősebb intézményt befolyása alá akar vonni, az új médiatörvény elfogadásával pedig Oroszországgal és Fehéroroszországgal került egy csapatba a sajtószabadság korlátozása kapcsán-olvasható a vezércikkben. A szerző kifogásolja többek között, hogy a Fidesz felügyelete alá került az állami média, illetve nemtetszését fejezi ki a túlzott befolyással bíró médiatanács vonatkozásában, melynek minden egyes tagja pártkötöttséggel bír. Mindez nem csak belföldön váltott ki ellenállást: Luxemburg külügyminisztere például megkérdőjelezte Budapest alkalmasságát a január elsején kezdődő uniós elnökséggel kapcsolatban.

A cikk ugyanakkor arra is rámutat, hogy a közösség több kormánya mélyen hallgat, hiszen nem akarnak egy újabb megosztó kérdést napirendre emelni az amúgy is problémákkal küzdő Európai Unióban. A The Washington Post álláspontja szerint ez rossz hozzáállás, az EU ugyanis nem hagyhatná szó nélkül, hogy egyik tagja figyelmen kívül hagyja az alapvető szabadságjogokat.

A jövő májusban uniós csúcsra készülő Orbán Viktornak igenis ultimátumot kell adni: vagy felhagy a hatalomkoncentrációval és módosít a médiatörvényen, vagy kényleteln lesz elszenvedi az Egyesült Államok és az EU intézkedéseit, hovatovább a tavaszi csúcstalálkozó bojkottját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik