Nagyvilág

Svájci lap bírálja a magyar médiatörvényt – és Brüsszelt is, amiért hallgat róla

A Zürichben megjelenő Neue Zürcher Zeitung am Sonntag kommentárban bírálta az Európai Uniót, amiért hallgatásba burkolózik a magyar média ellenőrzésének kérdésében.

A vasárnap megjelent írást a dpa német hírügynökség idézte: “Nagy fölháborodás kísérte azt, amikor 2000-ben a jobboldali populista FPÖ Ausztriában egy polgári kormányba nyert felvételt. Az EU szankciókat hozott, és további intézkedések helyett megbízott három “bölcset”, hogy készítsenek helyzetjelentést. Ma, csaknem 11 évvel később, Magyarországon egy kétharmados többséggel kormányzó párt szisztematikusan megcsonkítja a jogállam ellenőrző szerveit. És az EU-tól alig érkezik több, mint zavart hallgatás, jóllehet az intézmény erősebb és a szankciók súlyosabbá váltak.”

“Jobb esetben az EU a színfalak mögött munkálkodik. De az is lehetséges, hogy a hallgatás egyszerűen a gazdasági realitásokat tükrözi.” – áll a dpa szerint a NZZ cikkében, amely emlékeztet: “2000-ben Európában szinte páratlanul virágzott a gazdaság. Akkor több tartást engedhetett meg, mint ma, amikor az államokat csőd, az eurót megszűnés fenyegeti. Az EU nem mint értékközösség, hanem mint alkalmi, laza társaság (Schönwettergemeinschaft) mutatkozik meg.”

AJÁNLOTT LINK:

Scharfes Mediengesetz in Ungarn (www.nzz.ch)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik