Nagyvilág

Terrorkészültségben misézett a pápa

XVI. Benedek pápa bemutatta péntek este 22 órakor a szokásos éjféli misét, amelyen a békéért imádkozott. Az olasz hatóságok azonban a mise alatt is emelt szintű riadókészültségben voltak, mert az ország újabb terrortámadástól tartott a csomagbombákkal elkövetett előző napi merényletek után.

A pápa éjféli miséjét
mintegy 10 ezer ember hallgatta a helyszínen a zuhogó eső ellenére. „Ezen az
órán hálával telve csatlakozunk mindannyian az évszázadok énekléséhez, amely
egyesíti az eget a Földdel, az angyalokat az emberekkel. Add Urunk, hogy minél
többen csatlakozhassunk hozzád a szeretetben, és váljunk a béke
embereivé!” – mondta.

Az egyházfő előzőleg rendhagyó módon indította el a karácsonyi ünnepségeket.
A BBC brit közszolgálati rádióban elhangzott a pápa angol nyelvű üzenete,
amelyet az angol anyanyelvű keresztényekhez intézett. A beszédet még szerdán
vették föl.

A csütörtöki merényletekben csomagbombák súlyosan megsebesítették Chile,
illetve Svájc római nagykövetségének egy-egy alkalmazottját.

A Vatikánban az utóbbi két év karácsonyán történt egy-egy incidens. Egy
zavart elméjű nő 2008-ban és 2009-ben is nekirontott az egyházfőnek, miközben ő
végigsétált a Szent Péter-bazilika főhajóján. Tavaly sikerült a földre rántania
a pápát. Most azonban semmi rendkívüli nem zavarta meg a misét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik