Nagyvilág

Ima a békéért

Jeruzsálem pátriárkája a közel-keleti békéért imádkozott éjféli miséjén

A közel-keleti békéért imádkozott karácsonyi éjféli miséjén a jeruzsálemi pátriárka, a Szentföld legmagasabb rangú római katolikus papja a ciszjordániai Betlehem Szent Katalin-templomában. “Azt kívánjuk ezen az ünnepen, hogy templomharangjainak zúgása nyomja el a fegyverek ropogását a sebektől szenvedő Közel-Keleten” – mondta Fuád Tval pátriárka. Beszélt arról a több ezer keresztényről, aki elmenekült Irakból a közösségük ellen októberben Bagdadban elkövetett terrortámadás után. Az al-Kaida terrorhálózat pokolgépe 46 ember életét oltotta ki egy szír katolikus templomban.

“Ebben az erőszak és szélsőségesség által meggyötört világban, amely törvényesíti a legsúlyosabb támadásokat is, még azt is, hogy hívőkre támadjanak templomban – a betlehemi gyermek emlékeztet bennünket arra, hogy a legfőbb parancs a szeretet. Arra tanít bennünket, hogy meg kell bocsátanunk még az ellenségeinknek is” – szögezte le a főpap.

Az izraeli, a palesztin területeken élő, a jordániai és a ciprusi keresztényekhez fordulva Tval pátriárka a vallások és a felekezetek közötti párbeszédre bíztatta őket, valamint imádkozott azért, hogy béke legyen Izraelben, a palesztin területeken és az egész Közel-keleten.

Betlehemben egy évtizede nem volt olyan sok zarándok, mint az idén karácsonykor. Tízezrek keresték fel a város legnevezetesebb templomát, a Születés templomát, ahol szombat reggel misét tartottak a hívőknek. Az Izrael és Ciszjordánia közötti forgalmat ellenőrző izraeli katonai hatóságoktól származó adatok szerint több mint százezren érkeztek a városba, míg tavaly alig 50 ezren voltak. A meleg, napsütéses idő is kedvezett idén a látogatóknak, a nagy számuk azonban elsősorban az erőszak mérséklődésének, valamint a ciszjordániai gazdasági helyzet javulásának tudható be megfigyelők szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik