Nagyvilág

Vízumbotránytól hangos a német külügy

Fejlődő országban lévő diplomáciai képviseleten, kenőpénz ellenében szolgáltattak vízumokat embercsempész bandák megbízásából jelentkező egyéneknek-írja a Der Spiegel.

A nyolc országot érintő ügyben már vizsgálatot kezdett a berlini ügyészség vesztegetés és üzletszerű embercsempészés gyanúja alapján. A külügyminisztérium nem kommentálta a hírt, csupán annyit közölt, hogy ahol megerősödött a gyanú, ott a külképviselet érintett munkatársait azonnali hatállyal elbocsátották.

A hírmagazin értesülése szerint afrikai, dél-amerikai és közép-ázsiai (korábban a Szovjetunióhoz tartozó) országokban lévő német külképviseletekről van szó. Az elbocsátott személyek egyike sem német diplomata, hanem az adott misszió által a helyi lakosság soraiból toborzott és a helyi bérskála szerint fizetett alkalmazott.

Az ügyészség gyanúja szerint az érintett külképviseletek konzuli osztályainak egyes munkatársai az utóbbi két évben rendszeresen adtak ki beutazási engedélyeket nyilvánvalóan hamis adatok alapján. Egy-egy vízum fejében – a szokásos illetéken túl – több száz euró kenőpénzt fogadtak el. A vízummal megkönnyített embercsempészésre állítólag Németországból érkezett a megbízás. A Der Spiegel úgy tudja, hogy az ily módon Németországba beutazott külföldi nők egy része hamburgi bordélyházakban kötött ki.

Hat évvel ezelőtt hasonló botrány érintette a berlini külügyminisztériumot. Akkor a kijevi német nagykövetség konzuli osztályáról derült ki, hogy ezrével állított ki beutazási engedélyeket hamis adatokat tartalmazó kérelmek alapján. Emiatt az akkori ellenzék (CDU/CSU és FDP) élesen támadta Joschka Fischer külügyminisztert, akit a Bundestag vizsgálóbizottsága elé citáltak.

AJÁNLOTT LINKEK:

Nem mond le a német külügyminiszter (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik