Nagyvilág

Halasztják a lőgyakorlatot Délék

Elhalasztják néhány nappal a dél-koreai lőgyakorlatokat a Sárga-tengeren a kedvezőtlen időjárás miatt szöuli védelmi források szerint.

Szöul a héten jelentette be, hogy Jonpjong szigetén – az Észak-Korea által vitatott demarkációs vonal közelében – egynapos tüzérségi hadgyakorlatot tart, az időjárás függvényében, amerikai katonák részvételével. Azt mégis “a jövő hét elején” rendezik meg.

A halasztást egy nappal azután jelentették be, hogy Észak-Korea óva intette Dél-Koreát a tüzérségi gyakorlattól, és arra figyelmeztette: ha Szöul megtartja a gyakorlatot, azzal kell számolni, hogy az északiak hadserege a novemberinél is intenzívebb megtorló csapást mér Jonpjong szigetére. Ráadásul pénteken Oroszország is azt kérte Dél-Koreától, hogy ne tartsa meg a lőgyakorlatot.
A vezérkari főnökök szóvivője Szöulban a gyakorlat bejelentésével egy időben elmondta: a dél-koreai hadsereg “határozottan fog reagálni”, ha Észak bármiféle provokációval áll elő a gyakorlat alatt.

Szöul legutóbb november végén tartott hasonló hadgyakorlatot; akkor Észak-Korea válaszul ágyúzni kezdte a partjaitól mindössze 11 kilométerre fekvő Jonpjong szigetét, és a támadásban két dél-koreai katona és két építőmunkás meghalt.

Szöul előre megfontolt, durva katonai agresszióval vádolta meg északi szomszédját. A november 23-i támadás óta Dél-Korea mindeddig elhalasztotta a szigetre már korábban eltervezett hadgyakorlatát, részben a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt, részben pedig attól tartva, hogy veszélybe sodorhatja a sziget lakosait. A mintegy 120 jonpjongi lakosnak azt tanácsolják a hatóságok, hogy hagyják el a szigetet a művelet idejére, azokat pedig, akik maradni akarnak, óvóhelyekre viszik.

Az esetleges északi provokációktól tartva Szöul készültségbe helyezte a légierő harci gépeit, s további légvédelmi eszközöket, illetve rakéta-sorozatvetőket is telepítettek Jonpjong szigetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik