Nagyvilág

Véres összecsapás az ukrán parlamentben

Több parlamenti képviselőt is hordágyon szállítottak el a mentők, miután kormánypárti honatyák csütörtökön megostromolták az ukrán parlament ellenzék által megszállt pulpitusát.

Szemtanúk szerint egy képviselő valószínűleg koponyatörést szenvedett, egy másiknak pedig az állkapcsát törték el egy székkel. A Julija Timosenko nevét viselő politikai tömb (BJuT) frakciójának háromtucatnyi képviselője csütörtökön foglalta el az ukrán parlament elnöki emelvényét és a szószéket, miután nyilvánosságra került, hogy a főügyészség különböző visszaélések miatt nyomozást indított a volt kormányfő ellen, és megtiltotta, hogy a vizsgálat lezárultáig elhagyja az országot. Ezért a nap folyamán megbénult az ukrán törvényhozás munkája.

Délután négy óra után váratlanul elsötétedett az ülésterem, majd félszáz kormánypárti képviselő megostromolta törvényhozás székhelyét. A videofelvételek tanúsága szerint többen már eleve ingujjra vetkőzve készültek a közelharcra, mások székekkel felszerelkezve rontottak rá az ellenzéki honatyákra.

A félhomályban lezajlott csata után legalább két ellenzéki képviselőt hordágyon szállítottak el a mentők. Egyikük valószínűleg koponyatörést szenvedett, egy másiknak az állkapcsát törték el a verekedésben, valakinek pedig a karja törött el. Rajtuk kívül még számosan vérző sebekkel hagyták el a csata színhelyét, ám a helyszínen nem kértek orvosi segítséget. Az összecsapásban végül az ostromlók győztek, akik között a szemtanúk szerint több felbérelt verőlegény is volt. Azóta a kormánypárt tartja blokád alatt a parlament elnöki pulpitusát.

Az ukrán parlamentben már megszokottak az ehhez hasonló erőszakos jelenetek. Legutóbb a orosz fekete-tengeri hadiflotta ukrajnai jelenlétének meghosszabbításával kapcsolatos szavazás alkalmával szabadultak el az indulatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik