Nagyvilág

London a tbc fővárosa

Nagy-Britannia az egyetlen nyugat-európai ország, ahol emelkedik a tuberkulózis aránya, Londonban pedig 1999-től 2009-ig 50 százalékkal emelkedett az esetszám.

Nagy-Britanniában 2009-ben 9 ezer tbc-s beteget diagnosztizálnak, az összes tuberkulózisos eset 40 százalékát a fővárosban. Mivel az eseteknek becslések szerint csak mintegy 70 százalékára derül fény, a betegség az ismertnél még nagyobb méreteket ölthet.

“Aggodalommal figyeljük, hogy a tbc-s esetek az 1970-es évek óta a legmagasabb szintet érték el” – mondta Ibrahim Abubakar, a brit Egészségvédelmi Ügynökség, a HPA tuberkulózist követő részlegének vezetője.

A megállapítások szerint a betegség főként a nagy kockázatú csoportokon belül terjed. Ilyenek a bevándorlók, menekültek, hajléktalanok, droghasználók, rabok, valamint a HIV-vírussal fertőzött emberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik