Nagyvilág

Több ezer munkás lázad Bangladesben

Legalább hárman meghaltak és több mint 250-en megsérültek Bangladesben, amikor textilgyári munkások összecsaptak a rendőrséggel.

Rendőrségi források szerint Banglades több városában erőszakba csaptak át a bérkövetelésekkel kapcsolatos tüntetések, a rendfenntartó erők könnygázzal és gumilövedékekkel próbálták szétoszlatni a tömeget.
Több ezer munkás lázad Bangladesben 1

Chittagongban például négyezres tömeg támadt a rendőrökre és legalább 20 járművet megrongált. Az ország más részeiről is érkeztek jelentések vandalizmusról. Szemtanúk beszámolói szerint a fővárosban, Dakkában a rendőrség csak órák múltán lett úrrá a helyzeten.

Több ezer munkás lázad Bangladesben 2

A történtek azzal magyarázhatók, hogy a kormány néhány hónapja megemelte a textilipari munkások minimálbérét, de a tiltakozók szerint sok üzem egyelőre nem hajtotta végre ezt a rendelkezést. Az új bér összege 3000 taka, azaz tízezer forint, amely a réginek csaknem a duplája. A munkaügyi miniszter nyugalomra intett, újságírókkal azt közölte, hogy az ágazatban dolgozók közül mindenki megkapja bérét.

Banglades exportjának közel nyolcvan százaléka származik a mintegy 3 millió munkást, többségükben nőt foglalkoztató textiliparból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik