Nagyvilág

Sok ezren tüntettek Rómában Berlusconi ellen

Olaszország minden részéből érkezett több ezer ember tüntetett szombaton Rómában Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen, s követelte a politikus lemondását.

Az ellenzéki Demokrata Párt által szervezett megmozdulás résztvevői a médiamilliárdos kormányfőt magánéleti botrányai, és kétes üzletei miatt bíráló jelszavakat skandáltak.

A tüntetés három nappal előzte meg a Silvio Berlusconi ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány parlamenti tárgyalását. A voksolás kimenetele bizonytalan, mivel a Berlusconi vezette kormányzó Szabadság Népe Pártnak nincs abszolút többsége a törvényhozásban.

Gianfranco Fini, a miniszterelnök régi politikai harcostársa, akivel együtt alapították a Szabadság Népe Pártot, novemberben kivált a kormánykoalíciból, 36 képviselőt magával vitt, s létrehozta az ellenzéki Jövőt és Szabadságot Olaszországnak pártot.

Fini szombaton azt mondta, hogy a miniszterelnöknek le kell mondania, mert ha nem teszi, kedden a párthíveivel együtt ellene szavaz. Amennyiben a bizalmatlansági indítványt elfogadják, a kormányfő megbukik, és az államfőnek ki kell írnia a parlamenti választást, amelyre egyébként csak 2013-ban kerülne sor.

Silvio Berlusconi több ízben is úgy nyilatkozott, hogy biztosan megnyeri a bizalmi szavazást, s szombaton Milánóban hívei előtt azzal vádolta az ellenzéket, hogy mocskos rágalmakkal akarja lejáratni. Hozzátette azt is, hogy a politikai bizonytalanság árt Olaszországnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik