Nagyvilág

Rendszeresek lesznek Európában a banki stressztesztek

A jövőben rendszeresek lesznek Európában a banki stressztesztek, mert ezek az egész bankrendszer számára hasznosak.

“A stressztesztek nagyon hasznos eszközök. Nagyon fontos, hogy rendszeresen legyenek ilyen próbák” – szögezte le Jean-Claude Trichet az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, hétvégén Madridban egy nemzetközi pénzügyi konferencián.

Előzőleg már az Európai Unió pénzügyminiszterei is egyetértettek abban, hogy rendszeresen stabilitási próbának kell alávetni a bankokat, nemcsak az állóképesség felmérése miatt, hanem azért is, hogy a megmérettetés, illetve az átláthatóság révén helyreálljon a bizalom az ágazat iránt.

A következő menet jövő februárban várható, és a tervek szerint egy kicsit módosítanak majd a tesztek kritériumain, miután az idén nyáron első ízben elvégzett próbát többen bírálattal illették, kétségbe vonva azok szigorúságát. Jó példa erre, hogy az ír válságért jórészt felelős két vezető bank, a Bank of Ireland és az Allied Irish Bank júliusban könnyedén átment a vizsgán, hogy aztán néhány hónap múlva “megpumpolja” az államot a csőd elkerülése végett.

A nyári stresszteszten 91 európai bankot vizsgáltak, és ezek nagy többsége ellenállónak bizonyult a válságjelenségekkel szemben, mindössze 7 banknak nem sikerült teljesítenie a követelményeket. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan az elvárt szint felett teljesített.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik