Nagyvilág

Továbbra sem akarnak melegeket az amerikai hadseregben

Az amerikai szenátusban csütörtökön meghiúsult a melegek katonai szolgálatát tiltó jogszabály visszavonása.

A szenátorok 57-40 arányban voksoltak a visszavonás mellett, ám a sikerhez további 3 szavazatra lett volna szükség. A homoszexuálisok katonai szolgálatának kérdése ezzel legalább egy évre lekerült törvényhozás napirendjéről. A melegek és leszbikusok abban bíznak, hogy a jogszabályt addig bírósági ítélet semmisíti meg.

Az 1993-ban bevezetett, úgynevezett “ne kérdezd, ne mondd el” jogszabály szerint a fegyveres erők kötelékében szolgáló személyek nem kötelesek elárulni nemi identitásukat, ám akiről kiderül, hogy homoszexuális, azt a Pentagonnak kötelező leszerelnie.

Választási kampánya idején Barack Obama elnök ígéretet tett a törvény visszavonására, ám az erről hozott, támogató képviselőházi döntést követően a szenátusban az indítvány nem kapta meg a megfelelő arányú többséget.

A Log Cabin Republicans nevű szervezet bírósági úton próbálja meg elérni, hogy az amerikai védelmi minisztérium ne alkalmazza többé a törvényt. Az ügy a fellebbviteli bíróságon folytatódik majd.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az USA szerint 77 ezer ember halt meg (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik