Nagyvilág

Rakétának nézte a termoszokat a képviselő

Az élcelődések középpontjába került egy dél-koreai politikus, aki a jonpjongi támadás másnapján, egy lerombolt épületnél két hengerformájú tárggyal pózolt a kamerák előtt.

An Szang Szo, a dél-koreát irányító konzervatív párt elnöke, az északiak támadásának másnapján, november 24-én látogatott Jongpjong szigetére. Terepszínű ruhában a kamerák előtt kijelentette, hogy a kezében tartott tárgyak rakéták. Az egyik kamera azonban ráközelített az állítólagos robbanófejekre. Így észrevehetővé vált a fémtermoszokat gyártó cég logója. Az azóta a sajtó élcelődésének célpontjává vált politikus védelmére csak annyit mondott, hogy valaki a kezébe nyomta az ominózus tárgyakat azzal, hogy azok rakéták.

Közben kellemetlen helyzetbe került a hadsereg is. Az északiak támadására adott válaszcsapásról ugyanis mostanáig azt állították, hogy rakétáik károkat okoztak a kommunista állam területén. Egy dél-koreai képviselő szerint azonban a nemzeti hírszerző ügynökség műholdfelvételei alapján 80 robbanótöltetből mindössze 45 érte el a szárazföldet, ezek közül pedig csak 14 csapódott be az északi harci állások közelében. Kim Mu Szang úgy véli, mindez azt bizonyítja, hogy meg kell reformálni a hadsereget. A konzervatív politikus szavait ugyanakkor cáfolta szöuli parlament hírszerzési bizottságának elnöke. Kwon Jong Sze ugyanazokra a felvételekre hivatkozva azt mondta, hogy tíz rakétájuk komoly károkat okozott az Mudo szigetén található észak-koreai harcászati létesítményekben.

Az 1950-53-ig tartó Koreai háború óta végrehajtott legsúlyosabb katonai konfliktusban Észak-Korea 170 rakétát lőtt ki november 23-án. Ezek csaknem fele eltalálta a vitatott sárga-tengeri határnál található Jongpjong szigetét. Négyen meghaltak és 18-an megsebesültek.

AJÁNLOTT LINKEK:

Dél-Korea szakított békéltető politikájával (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik